Női kosár El: prágai vereséggel kezdett a Szekszárd

Vágólapra másolva!
2022.10.26. 21:12
null
Vereséggel távozott a cseh fővárosból a Szekszárd (Fotó: FIBA)
Az Atomerőmű KSC Szekszárd kikapott a cseh USK Praha vendégeként a női kosárlabda Euroliga csoportkörének 1. fordulójában, az A-csoportban.

 

Nem indult jól a prágai mérkőzés az Atomerőmű KSC Szekszárdnak, 8–2-re vezettek a hazaiak a 4. percben. Ezután összekapta magát a második euroligás idényét kezdő tolnai együttes, Studer Ágnes vezérletével 28–25-re már a harciasan játszó Atom állt jobban a 13. percben.

Az amerikai Victoria Vivians 16 pontnál járt 13 perc alatt, miközben az előző évadban final fourba jutó, ott negyedik helyen záró prágai együttesből hiányzott az amerikai Brionna Jones.

Fordulás után néggyel is vezetett az Atomerőmű, de a harmadik negyed a házigazdáé (27–17) lett, amely az exszekszárdi Teja Oblak remek tripláival 47–47-nél szűk két perc alatt futott egy 12–0-s rohamot, s innentől már nem volt reális esély a vendéggyőzelemre – de összességében helytálltak a tolnaiak.

A Szekszárd egy hét múlva az Euroliga-ezüstérmes török Fenerbahcét fogadja.

NŐI EUROLIGA
1. FORDULÓ
A-CSOPORT
ZVVZ USK PRAHA (cseh)–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 82–71 (20–18, 15–19, 27–17, 20–17)
Prága, 800 néző. V: Ivanovics (szerb), Szimeonidisz (görög), Kowalski (lengyel)
PRAHA: OBLAK 28/12, Vioralová 2, Conde 14, A. THOMAS 15, VUKOSZAVLJEVICS 17/6. Csere: Sklenarová 4, Wrzesinski 2. Edző: Natalia Hejková
SZEKSZÁRD: STUDER 13/3, Wallace 6, Mányoky, VIVIANS 27/9, Goree 3. Csere: HEBARD 20, Miklós M., Boros 2. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–2. 7. p.: 12–12. 11. p.: 20–21. 14. p.: 25–28. 16. p.: 29–33. 19. p.: 35–35. 22. p.: 41–41. 26. p.: 47–47. 28. p.: 59–47. 33. p.: 64–58. 36. p.: 71–64. 38. p.: 78–69.
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: –Büszkék lehetünk arra, ahogyan az első félidőben játszottunk, de aztán fordulás után gyengült a védekezésünk és a prágai csapatban két játékos, Teja Oblak és Alyssa Thomas is kiemelkedőt nyújtott, utóbbi tripla duplát jegyzett. Sajnáljuk, hogy nem tudtuk jobban kihasználni Brionna Jones hiányzását. Köszönjük a sok szekszárdi szurkolónak, hogy elkísértek minket.

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
17 órája

Zaragozai vereséggel zárta Euroliga-szereplését a DVTK

Kosárlabda
2026.02.04. 21:33

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
2026.02.04. 19:55

Lelik Réka: Nem volt keresnivalónk a hatos döntőbe kerülésért vívott harcban

Kosárlabda
2026.01.30. 07:06

Női kosár Euroliga: a DVTK nagyot hajrázott, de a meccs utolsó kosarával kikapott a Veneziától

Kosárlabda
2026.01.28. 19:55

A Csatában kosarazik tovább a válogatott Wentzel Nóra

Kosárlabda
2026.01.28. 09:54

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

DVTK-vereség Franciaországban a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 21:16
Ezek is érdekelhetik