Női kosár: szerződést bontott legnagyobb sztárjával a Sopron

2022.11.29. 17:49
null
Brittney Sykes soproni kalandja kérészéletűnek bizonyult (Fotó: Facebook/Sopron Basket)
Fegyelmi okok miatt a Sopron Basket kosárlabdacsapata azonnali hatállyal felbontotta amerikai sztárjátékosa, Brittney Sykes szerződését.

Az idén Euroliga-győztes, magyar bajnok együttes hivatalos oldalának keddi közleménye szerint azután köszöntek el a szeptemberben érkező játékostól, hogy nem jelent meg egy edzésen, ami nem először fordult elő, a legutóbbi esetnél viszont meg sem tudta indokolni távollétét.

„Brittney Sykes itt-tartózkodása rendkívül rövid ideje alatt, immár másodszor, súlyosan megszegte a közöttünk fennálló szerződést azzal, hogy a megadott határidőre nem érkezett meg, az edzésmunkába nem kapcsolódott be” – idézte Török Zoltánt, a soproniak ügyvezető igazgatóját a klub hivatalos oldala.

A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy az előző évadban az ausztrál profi bajnokság (WNBL) legjobb védőjének megválasztott 28 éves kosárlabdázó rendkívül jó fizikai adottságokkal rendelkezik, és hosszú távon megoldást jelenthetett volna a csapatnak hátvédként, de nem tudnak szemet hunyni fegyelmezetlensége fölött.

„Ezúttal a játékos semmilyen elfogadható magyarázattal sem tudott szolgálni arra a kérdésre, hogy miért van távol. Ügynökével történt egyeztetés után, maga az ügynök sem tudta rábeszélni, hogy azonnali hatállyal szüntesse be szerződésszegő magatartását és térjen vissza Sopronba” – olvasható a Sopron Basket oldalán.

Legfrissebb hírek

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
2026.09.22. 15:03

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

Laczka Miklós: Irreális elvárás, hogy folyamatosan kiemelkedőek legyünk

Kosárlabda
2026.09.16. 11:01