Kosár: újabb nemzetközi kosárlabda-konferenciát rendeznek Pécsen

Vágólapra másolva!
2023.02.06. 12:24
null
Chris Finch, a Minnesota Timberwolves trénere is elfogadta a meghívást (Fotó: Getty Images)
Negyedik alkalommal rendezik meg a nyáron a Nemzetközi Kosárlabda-konferenciát Pécsen, amelyre Chris Finch, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Minnesota Timberwolves vezetőedzője is elfogadta a meghívást.


Az előző három eseményen olimpiai, világ- és Európa-bajnoki aranyérmes szakembereket, NBA-bajnok vezetőedzőt, Euroliga-győzteseket, saját szakterületük legmagasabban jegyzett tudományos szaktekintélyeit hallgathatták a résztvevők – idézték fel a szervezők hétfői közleményükben.

Chris Finch edzői karrierje kezdetén dolgozott Európában (Angliában, Németországban és Belgiumban), majd az Egyesült Államokban a Houston Rockets, a Denver Nuggets, a New Orleans Pelicans és a Toronto Raptors másodedzője volt, mielőtt átvette volna a Minnesota Timberwolves irányítását. Az 53 éves szakember is előadást tart majd a július 16-án és 17-én sorra kerülő konferencián a Nemzeti Kosárlabda Akadémián.

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

Hosszabbítás után verte meg a DEAC a Szombathelyt a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:50

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Párizsban szakadt meg a Real Madrid győzelmi sorozata a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.27. 23:28

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki távozó, pécsi érkező

Kosárlabda
2026.01.24. 10:14

Férfi kosár Euroliga: sorozatban ötödször nyert a Real Madrid, megerősítette első helyét a Hapoel

Kosárlabda
2026.01.21. 00:14

Parádés teljesítmény az egyetemi bajnokságban: 100 pontot ért el a DEAC kosarasa!

Kosárlabda
2026.01.20. 11:11

Férfi kosár MK: a Szolnok közel harminccal megverte az Alba Fehérvárt, ezzel elődöntős

Kosárlabda
2026.01.18. 19:53
Ezek is érdekelhetik