Női kosár: Juhász Dorka örömmel jönne a válogatottba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.03.13. 12:58
null
Juhász Dorka (Fotó: instagram.com/dorkajuhasz_14)
Örömmel jönne a magyar válogatottba, illetve szerepelne az észak-amerikai női profi ligában (WNBA) Juhász Dorka, az amerikai egyetemi bajnokságban szereplő UConn kosárlabdázója.

 

A 23 éves játékos hétfőn az M1 aktuális csatornának elmondta, még nem beszélt csatlakozásáról Székely Norbert szövetségi kapitánnyal, akinek az irányításával a nemzeti csapat kijutott a júniusi Európa-bajnokságra, és Szlovéniában vívja majd a meccseit.

„Nem beszéltünk még a meghívásomról, vagy hogy mikor kezdődik a felkészülés. A nyári WNBA-idényről sem tudtunk még egyeztetni, mivel még az sem biztos, hogy ledraftolnak, szóval sok még a kérdőjel a nyaram és a jövőm körül. Ezzel együtt szeretném magamon látni a válogatott mezt, és anyukám nyomdokaiba lépni” – utalt édesanyjára, a 125-szörös válogatott Balázs Hajnalkára, aki Európa-bajnoki bronzérmet nyert 1991-ben.

A 23 éves center kifejtette, arról sincs még információja, hogy a WNBA-csapatok hogy engedik el az európai játékosaikat a tornákra, merthogy a kettő nem működik együtt, úgyhogy erről áprilisban fog többet tudni, amikor véget ér az utolsó egyetemi szezonja.

Jelenlegi helyzetéről Juhász Dorka elmesélte, hogy nemrég megnyerték a Big East nevű konferenciadöntőt, így szerepelhetnek a 64 csapatos rájátszásban, ahol öt győzelemmel lehet bejutni a texasi végjátékba.

„Tavaly a csuklótörésem miatt nem lehettem ott az elvesztett döntőben, de idén is be akarunk kerülni az áprilisi Final Fourba, és meg is akarjuk nyerni” – közölte.

A 191 centis játékos saját bevallása szerint még nem gondol a nyaranta működő WNBA amatőrbörzéjére (draft), de megtiszteltetésnek tekinti, hogy felfért az előzetes listára.

„Az a célom, hogy nyaranta a WNBA-ben, az idény többi részében pedig Európában kosarazzak. Új élet kezdődik hamarosan, amit nagyon várok, amúgy bárhol tudok játszani, nyitott vagyok mindenre, és sokat segíthetnek a légióséletben az eddigi tapasztalataim” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
7 órája

A Csatában kosarazik tovább a válogatott Wentzel Nóra

Kosárlabda
2026.01.28. 09:54

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

Otthon is kikapott, kettős vereséggel búcsúzott a Sopron a női kosár Európa-kupától

Kosárlabda
2026.01.22. 19:41

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

Kosárlabda: Mi is többet vártunk magunktól – Kányási Veronika

Kosárlabda
2026.01.16. 11:56

Kikapott Görögországban a Sopron Basket a női Európa-kupában

Kosárlabda
2026.01.15. 20:28

Juhász Dorka volt a Galatasaray legjobbja az Euroligában

Kosárlabda
2026.01.15. 09:30
Ezek is érdekelhetik