Férfi kosár NB I: hosszabbított a címvédő Falco vezetőedzője

2023.05.04. 17:21
null
Milos Konakov szombathelyi kalandja tovább folytatódik (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Szerződést hosszabbított Milos Konakov, a férfi kosárlabda-bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője.

A klub honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint a szerb-magyar szakember a következő két szezonban is a vasiakat irányítja.

Gráczer György ügyvezető elmondta, mindkét fél elégedett a közös munkával, így egy rövid egyeztetés után sikerült könnyen megegyezni.

„Mi is akartuk, hogy Milos maradjon, ő is szerette volna folytatni velünk a munkát, így tényleg csak a részleteken kellett finomítanunk” – fejtette ki.

Milos Konakov is megerősítette, hogy könnyen sikerült megegyezniük.

„A csapatnál és Szombathelyen jól érzem magam. Ez a hosszabbítás azt mutatja, hogy egy irányba haladunk a klubbal. Hat éve vagyok a Falco család tagja, és a sikerek után is mondhatom, hogy a klub és én is éhesek vagyunk. Úgy gondolom, hogy együtt nagy dolgokért küzdhetünk” – tette hozzá.

A 39 éves tréner tavaly vette át a csapat vezetését, és az előző idényben a bajnoki cím mellett a Bajnokok Ligája 16-os csoportkörébe vezette a gárdát. Idén a Falco elhódította a Magyar Kupát, az NB I elődöntőjében pedig jelenleg 1–0-ra vezet a Zalakerámia ZTE KK ellen.

Legfrissebb hírek

Amerikai légióssal erősített a bajnok Falco

Kosárlabda
2026.07.30. 09:02

Férfi kosárlabda BL: a legutóbb döntős AEK-kel egy csoportban a Falco

Kosárlabda
2026.07.08. 12:51

Férfi kosárlabda BL: a második kalapból várja a sorsolást a Falco

Kosárlabda
2026.07.06. 17:24

Férfi kosár NB I: Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Kosárlabda
2026.06.12. 21:10

Váradi Benedek: Még éhesebbek voltunk a sikerre!

Kosárlabda
2026.05.30. 09:43

Milos Konakov: Történelmi idényt tudunk magunk mögött

Kosárlabda
2026.05.29. 12:09

„Büszke vagyok, de kissé szomorú is” – Vedran Bosnic a Falco elleni vereség után

Kosárlabda
2026.05.27. 21:01

Van ok a szerénységre – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2026.05.25. 23:09