3x3-as kosár-vb: győzelem nélkül búcsúzott a férfiválogatott

Vágólapra másolva!
2023.06.02. 15:24
null
A hollandoktól is kikaptunk (Fotó: Grigász Péter)
Hollandia elleni utolsó meccsét is elvesztette a férfiválogatott, így nyeretlenül esett ki a D-csoportból.

 

A japánok elleni vereséggel már matematikailag is kieső válogatottból Ivosev Tamás bokasérüléssel bajlódott, de az erőcsatár jobb bicepsze is megfájdult, így a mieink utolsó, Hollandiával szembeni csoportmeccse előtt kezelni kellett. Sajnos tétje már nem volt az összecsapásnak, már csak a becsületéért és azért küzdött a válogatott, hogy ne siker nélkül, hanem legalább győzelemmel búcsúzzon az idei világbajnokságtól.

Worthy de Jong, a hollandok rugólábú játékosa ugrasztotta talpra a nézőket, amikor 3–3-nál zsákolt egy óriásit, majd Ivosev kapott technikai hibát dumáért a szerb játékvezetőtől, Jasmina Jurastól, aki minden bizonnyal értette, amit az erőcsatár mondott neki. Noha 7–6-ra még vezettek a magyarok, pár perccel később 16–10-re az extrán játszó De Jong vezérletével már az ellenfél állt jobban. Végül 21–10-re, simán győztek a hollandok, a magyar együttes pedig győzelem nélkül, négy vereséggel búcsúzott.

A vb-n a csoportgyőztesek közvetlenül a negyeddöntőbe jutnak, a másodikok és a harmadikok keresztbejátszanak a negyeddöntőért.

3X3-AS VILÁGBAJNOKSÁG, BÉCS (férfiak)
D-CSOPORT
4. FORDULÓ

Hollandia–MAGYARORSZÁG 21–10
Svájc–Mongólia 22–17
Japán–Mongólia 21–8

A végeredmény: 1. Hollandia 4 győzelem, 2. Svájc 3, 3. Japán 2, 4. Mongólia 1, 5. MAGYARORSZÁG 0  

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után verte meg a DEAC a Szombathelyt a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:50

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Párizsban szakadt meg a Real Madrid győzelmi sorozata a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.27. 23:28

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki távozó, pécsi érkező

Kosárlabda
2026.01.24. 10:14

Férfi kosár Euroliga: sorozatban ötödször nyert a Real Madrid, megerősítette első helyét a Hapoel

Kosárlabda
2026.01.21. 00:14

Parádés teljesítmény az egyetemi bajnokságban: 100 pontot ért el a DEAC kosarasa!

Kosárlabda
2026.01.20. 11:11

Férfi kosár MK: a Szolnok közel harminccal megverte az Alba Fehérvárt, ezzel elődöntős

Kosárlabda
2026.01.18. 19:53
Ezek is érdekelhetik