Női kosárlabda Eb: Kiss Virágot méltatja a FIBA

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.06.30. 13:36
null
Kiss Virág a csehek ellen (Fotó: Koncz Márton)
Kiss Virág teljesítményét méltatta a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) a vasárnap magyar negyedik hellyel véget ért ljubljanai női Európa-bajnokság után.

 

A FIBA honlapja visszatekintésében nyolc játékost emelt ki a 16 csapat 192 kosarasa közül, akik számára az Eb hozta meg az áttörést a nemzetközi porondon. Egyikük a PEAC-tól a hónap elején a török Mersinhez igazoló 25 éves magyar erőcsatár, Kiss Virág lett.

A FIBA szakértője úgy vélekedett, hogy a 194 centis kosaras erős klubszezonon van túl, melyet a kontinenstornán is folytatott, ahol Magyarország a 90-es évek vége óta a legjobb teljesítményét nyújtotta. A kulcs a csoportból való továbbjutás volt, és Kiss a Szerbia elleni diadal során lépett előre, amelyen minden addigi mutatóját felülmúlta. Ráadásul mindezt úgy, hogy pótolnia kellett lábsérüléssel küszködő csapattársát, a meccsre be sem öltöző Goree Cyeshát is.

„Kiss Virág megmutatta, hogy mérkőzésenkénti 15 pontjával és 6 lepattanójával máris vezető szerepet tölt be a válogatottban” – összegzett a FIBA honlapja.

A magyarok 1997 után jutottak ismét Eb-elődöntőbe, ahol 69–60-ra kikaptak a spanyoloktól, majd a bronzmérkőzésen 82–68-ra alulmaradtak Franciaországgal szemben. Ezeken a meccseken Kiss hét, illetve 21 ponttal zárt.

Legfrissebb hírek

Ruff-Nagy Dóra: Készen állok az erős visszatérésre

Kosárlabda
23 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
2026.08.13. 10:40

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
2026.08.13. 08:45

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
2026.08.11. 10:36

Török Ágnes: Bármennyire is furcsa, már a rutinosabbak közé tartozom

Kosárlabda
2026.08.07. 08:33

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28

Női kosárlabda NB I: idegenlégióssal vág neki a következő idénynek a Vasas

Kosárlabda
2026.07.28. 15:28

Női kosárlabda: Böröndy Vivien a Livornónál folytatja

Kosárlabda
2026.07.27. 16:45