Sportrádió: Egyáltalán nem volt nehéz meghozni ezt a döntést – Ivkovics Sztojan

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.19. 15:42
null
Ivkovics hálásan zárja ezt az időszakot (Fotó: fiba.com)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában Németh Kornél vendége Ivkovics Sztojan, a magyar férfi kosárlabda-válogatott távozó szövetségi kapitánya, aki

„Egyáltalán nem volt nehéz meghozni ezt a döntést – jelentette ki az interjú kezdetén a lemondásával kapcsolatban Ivkovics. Ez egy folyamat. Láttam, milyen környezetben vagyok, láttam, hogy mit tudok hozzátenni és mit nem. Szerintem ez a végkimenetel borítékolható volt. Rengeteg változás volt az utóbbi időszakban, jöttek az új emberek és mivel úgy gondolom, hogy egy elég erős személyiség vagyok, nehéz lett volna kivitelezni azt, hogy maradjak.”

A szakember természetesen a válogatott jelenlegi helyzetéről is említést tett.

„Európában a szűk elit egyik tagja vagyunk, a világbajokságon még kis szerencsével jól szerepelhetünk, de az olimpia nagyon messze van tőlünk. Már ehhez a tornához is úgy álltam hozzá, hogy építenünk kellene a jövőt, mert úgy értékeltem, hogy semmilyen szinten nem reális, hogy mi kijussunk Párizsba. Mindezek ellenére nagyon remélem, hogy az új szelek előre viszik majd a magyar kosárlabdát.”

A volt szövetségi kapitány azt is elárulta, hálásan búcsúzik:

„Nekem ez volt a második családom. A kosárlabda maga sosem köszön el tőlem. A legfontosabb az, hogy az emberi kapcsolatok rendben legyenek. Úgy gondolom, hogy segítettem a srácoknak fejlődni, jó csapatokhoz kerülni és a magyar kosárlabdának előre haladni. Büszke vagyok – nem is kicsit” – zárta mondandóját a horvát származású tréner.

 

Legfrissebb hírek

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
2025.09.12. 21:49

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

Golomán György motiváltan készül új csapatánál

Kosárlabda
2025.08.30. 08:58

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Törlés, késés, defekt – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
2025.08.26. 00:01
Ezek is érdekelhetik