Női kosár: a Győr a mostani idényre is emlékmérkőzéssel készül

Vágólapra másolva!
2023.09.06. 12:58
Idén is a Fűzy Ákos-Tapodi Péter Emlékmérkőzéssel készül a bajnoki idényre a legutóbb ezüstérmes SERCO Uni Győr női kosárlabdacsapata, amely ezúttal a brit bajnok London Lionsszal találkozik pénteken a Városi Egyetemi Csarnokban.

Fűzy András klubelnök a szerdai sajtótájékoztatón emlékeztetett: tíz éve, szeptember 7-én Vitnyédnél egy személyautó összeütközött a győri csapatot Sopronba szállító autóbusszal. A balesetben Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató életét vesztette, többen súlyosan megsérültek. Azóta a klub minden évben emlékmérkőzést rendez.

A találkozó 17 órakor kezdődik, a belépő pedig az elmúlt évekhez hasonlóan egy labda lesz, amit a nézők a csapatok bemutatása után a pályára dobhatnak. A labdákat győri iskoláknak és óvodáknak ajánlják fel – mondta.

Hozzátette: az emlékmérkőzésen adják át a Tapodi Péter-emlékdíjat a klub kötelékében dolgozó legjobb edzőnek, továbbá a Fűzy Ákos-emlékdíjat az év játékosának, illetve díjazzák azokat is, akik az elmúlt időszakban sokat tettek a győri női kosárlabdáért.

A klubelnök hangsúlyozta, hogy a szokásoktól eltérően idén nem a Sopron Baskettel vívják az emlékmérkőzést, hanem azzal a London Lionsszal, amely az Euroliga két hét múlva rajtoló selejtezőjében a DVTK ellenfele lesz. Beszélt arról is, hogy az Euroligában a Győr célja az, hogy szakmailag stabilan tudjon szerepelni.

„Az Euroliga az európai kosárlabdázás elitje, könnyű ellenfélről és mérkőzésről nem lehet beszélni. Az elmúlt években a Sopron mindenkit elkényeztetett a jobbnál jobb eredményekkel, én ilyen messzire nem merészkednék és ez nem is realitás. Olyan szakmai morált és hétköznapi technikát kell felépíteni, aminek a megtérülése nem ebben a szezonban fog realizálódni, hanem jó alapot tud adni arra, hogy a bajnokságban és a Magyar Kupában is a legfényesebb éremért harcolhassunk – fejtette ki. – Nem szabad euroligás sztárcsapatként viselkedni, hanem úgy, mint a jó sportolónak, sok egyéni munkával, az apró részletekre való odafigyeléssel. Hittel, akarattal és elszántsággal kell kompenzálni.”

Az emlékmérkőzésen a keretből előreláthatóan a héten a 3x3-as válogatottal az izraeli Eb-n szereplő Bach Boglárka és Hegedűs Janka, valamint Diamond Miller nem lép majd pályára.

Legfrissebb hírek

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
2025.09.10. 14:50

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Tizenegy érem az utánpótlás- és parasportolók pénteki mérlege Győrben

Kajak-kenu
2025.09.05. 18:14

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
2025.08.22. 15:26

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
2025.08.21. 09:48
Ezek is érdekelhetik