Női kosár NB I: hiányzók és sérültek a Sopron Basketnél

Vágólapra másolva!
2023.09.11. 18:03
null
A WNBA miatt a válogatott center, Határ Bernadett is később tér vissza a Sopron Basketbe (Fotó: Getty Images)
Két héttel a női kosárlabda NB I rajtja előtt hiányzókról és sérültekről adott hírt a bajnok és kupagyőztes Sopron Basket.

 

A klub honlapja szerint a szlovák Alexandra Erdélyiova súlyos térdsérülést szenvedett, és várhatóan az egész szezont ki kell hagynia.

A zöld-sárgák 4–6 héten át nem számíthatnak Jelena Brooksra sem, aki egy tisztító jellegű térdműtéten esett át. Így a szerb Európa-bajnokra szerdán, a Serco Uni Győr elleni Krasznai Ferenc-emlékmérkőzésen sem számíthat Gáspár Dávid vezetőedző.

A csapat válogatott centere, Határ Bernadett a vele kötött szóbeli megállapodás ellenére csak a WNBA-szezon után, októberben csatlakozik társaihoz. A 208 centis játékos jelenleg a Connecticut Sunnal a WNBA negyeddöntőjére készül a Juhász Dorkával felálló Minnesota Lynx ellen.

A magyar válogatott Turner Yvonne sem tért vissza a megállapodás szerinti határidőig, de ő a héten várhatóan megérkezik a Sopronhoz, amely szeptember 30-án a TFSE-MTK csarnokában kezdi meg az idényt.

A tavaly Euroliga-bajnok Sopron Basket a 2023–24-es szezonban anyagi problémák miatt nem indul el a nemzetközi porondon.

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2025.09.10. 19:29

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
2025.09.10. 14:50

NŐI KOSÁRLABDA NB I, 2025–2026

Kosárlabda
2025.09.02. 14:57

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
2025.08.22. 15:26

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
2025.08.21. 09:48

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38

Dubei Debóra: Az előzőekhez képest más célokat tűzünk ki magunk elé

Kosárlabda
2025.08.15. 11:43

Kifizetődött a Toman testvérek munkája – veretlenül jutott vissza az A-divízióba a magyar csapat

Kosárlabda
2025.08.14. 09:06
Ezek is érdekelhetik