Férfi kosár: Darrin Govens az Atomerőmű SE-hez igazolt

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.04. 12:49
null
Darrin Govens az Atomerőmű SE-hez igazolt (Fotó: Török Attila)
Sérülések sújtják a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Atomerőmű SE-t, ezért a klub szerette volna megerősíteni a keretét, amit meg is tett az amerikai-magyar Darrin Govens megszerzésével. A 35 éves játékosnak a tolnai klub lesz a hetedik magyarországi csapata.

Az Atomerőmű SE-nek három meghatározó játékosa is sérüléssel bajlódik, Duda Sanadzénak kisebb térdműtétre van szüksége, amely után hazájában, Grúziában kezdi a rehabilitációt, amely 6-8 hetet vehet igénybe, Mario Ihring az NKA Pécs elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett vállsérülést, s bár nincs komoly probléma, akár négy hétig sem számíthat rá Csirke Ferenc vezetőedző, míg Eilingsfeld János állapotáról később számolnak be.

A kialakult helyzet miatt a klub vezetőségének gyorsan meg kellett erősítenie a keretet, ezért szerződtette Darrin Govenst. A 35 éves irányító a Saint Joseph’s egyetemi csapatával játszott az NCAA-ben, majd profiként Görögországban, Izlandon, Oroszországban és Franciaországban is légióskodott, Magyarországra a 2014–2015-ös idény előtt érkezett, amikor a Körmend szerződtette, de később a Zalaegerszeg, a Szombathely, az Alba Fehérvár, a Szeged és a DEAC csapataiban is megfordult, 2019-ben magyar bajnok lett a Falcóval, a 2020–2021-es évadban pedig a legértékesebb játékosnak (MVP) választották.

Az Atomerőmű SE kitért rá, a vezetőség azon dolgozik, hogy Govens már a hétvégi, Körmend elleni mérkőzésen pályára léphessen.

A 185 centiméter magas, 86 kilós irányító 2017-ben mutatkozott be a magyar válogatottban.

Legfrissebb hírek

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
2025.09.12. 21:49

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Laza sikerrel nyitott a kosárlabdabajnok Szolnok

Kosárlabda
2025.08.28. 21:13

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36
Ezek is érdekelhetik