Női kosár MK: Djokics kiállítása után levonult a Szekszárd a Sopron ellen

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.22. 13:33
Zseljko Djokics kiállítása után lehívta játékosait a pályáról (Fotó: Koncz Márton)
Mint beszámoltunk róla, a címvédő Sopron 76–64-re győzött Szekszárdon a női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében. A mérkőzés a harmadik negyed végén több mint 10 percre félbeszakadt, mert a hazaiakat irányító Djokics Zseljko a kiállítása után lehívta játékosait a pályáról.

A kisalfold.hu írta meg, hogy a harmadik negyed végén, 0.2 másodperccel a játékidő lejárta előtt a Szekszárdot vezető Djokics Zseljko megkapta második technikai büntetését, ami kiállítással jár.

A szakember az öltözőbe indulva azonban csapatát is lehívta a pályáról, majd bő tízpercnyi közjáték után tértek vissza a kosárlabdázók, Djokics pedig kiment a teremből.

A történések nem akasztották meg a Sopron lendületét, a soproni csapat 76–64-re nyert.

„Tisztességesen játszottunk egy jó és kemény mérkőzést a precízebben teljesítő Sopronnal. Néhány mutatóban ellenfelünk fölé nőttünk, de a gyorsindításokat hiányoltam, amik a másik oldalon megvoltak. A játékvezetőkkel nem szeretnék foglalkozni, azonban sok szituációt nem értettünk. Egyik ilyenre kérdeztem rá, amikor a technikait kaptam” – mondta a Nemzeti Sportnak a mérkőzés utáni értékelésében Djokics.

Kosárlabda
2024.02.21. 20:21

Női kosárlabda MK: 12 ponttal nyert a Sopron Szekszárdon

A Sopron ezzel a győzelemmel bejutott a négyes döntőbe, amelyet március 16-án és 17-én rendeznek meg Győrben.

A negyeddöntő további programja
Február 28.
18.00: SERCO UNI Győr–E.ON ELTE BEAC
Március 13.
18.00: Vasas Akadémia–NKA Universitas PEAC
18.00: DVTK-Hun-Therm–TFSE-MTK


 

Legfrissebb hírek

A Sopron rajt-cél győzelmet aratott a női kosár NB I 18. fordulójában

Kosárlabda
2026.01.30. 20:39

A Csatában kosarazik tovább a válogatott Wentzel Nóra

Kosárlabda
2026.01.28. 09:54

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

Otthon is kikapott, kettős vereséggel búcsúzott a Sopron a női kosár Európa-kupától

Kosárlabda
2026.01.22. 19:41

A Szekszárd 31 ponttal legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.21. 21:57

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

Kosárlabda: Mi is többet vártunk magunktól – Kányási Veronika

Kosárlabda
2026.01.16. 11:56

Kikapott Görögországban a Sopron Basket a női Európa-kupában

Kosárlabda
2026.01.15. 20:28
Ezek is érdekelhetik