DVTK: szerződést hosszabbított a litván center

2024.06.13. 16:56
Még egy évig biztosan marad a litván center (Fotó: Nagy Gábor)
Szerződést hosszabbított Monika Grigalauskyte, a női kosárlabda NB I-ben aranyérmes DVTK Hun-Therm litván játékosa – jelentette be a klub csütörtökön.

A klub csütörtökön közölte, hogy a tavaly januárban érkezett center a 2024–2025-ös idényben is Miskolcon marad. A 32 éves játékos elmondta, még a szezon vége előtt megkezdték a tárgyalásokat, és hamar megegyezés született a közös folytatásról.

Nagyon szeretem a csapatot és az atmoszférát is. Sok helyen megfordultam pályafutásom során, de ami itt Diósgyőrben van, az tényleg különleges. A családom is nagyon jól érzi itt magát, nem is gondolkoztam azon, hogy váltani szeretnék, mert itt tényleg minden csodálatos” – fejtette ki.

A tervekről szólva a 191 centis kosaras kijelentette, bajnokként nem kell selejtezőt vívniuk az Euroliga-főtábláért. Az elmúlt idényben negyeddöntősök voltak, így mostantól sokkal jobban fognak készülni ellenük a riválisok, de hazai pályán bárki ellen lesz esélyük nyerni. Idehaza az idei ezüst után szeretné megnyerni jövőre a Magyar Kupát, emellett a bajnoki címvédés is a célok között szerepel.

A múlt héten egy másik légiós, a francia válogatottal az olimpiára készülő Ana Tadic is bejelentette, hogy a következő évadban is a miskolciakat erősíti.

 

Legfrissebb hírek

Laczka Miklós: A felelős gondolkodás áll hozzám közelebb

Kosárlabda
2026.06.26. 09:14

Takács-Kiss Virág: A legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy eljutok idáig

Kosárlabda
2026.06.19. 07:21

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-re a magyar női 3x3-as kosárválogatott

Kosárlabda
2026.05.26. 12:06

Az év női kosárlabdázója is távozik Diósgyőrből

Kosárlabda
2026.05.21. 13:59

Női kosárlabda NB I: Rátkai Eszter távozott a bajnok Pécstől, folytatás Szekszárdon

Kosárlabda
2026.05.14. 11:45

Női kosárlabda NB I: két légiós távozik az ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
2026.05.12. 17:17

Hegedűs Péter visszaépítené a bizalmat Győrben

Kosárlabda
2026.05.12. 10:50

WNBA: Juhász Dorka nélkül szenvedett egypontos vereséget a Minnesota

Amerikai sportok
2026.05.10. 10:22
Ezek is érdekelhetik