Djokics: Én voltam az utolsó, aki az Euroligába vezette a Pécset, szeretnék én lenni a következő is

I. SZ.I. SZ.
2024.09.04. 09:31
Djokics Zseljko
Folytatja a felkészülését az NKA Universitas Pécs női kosárlabda csapata az előtte álló szezonra – hétfő óta immár teljes kerettel. A nyolc év után Szekszárdról visszatérő mester, Djokics Zseljko a Nemzeti Sportrádióban Nyáguly Gergelynek adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy fő célja az, hogy ismét megtöltsék a Lauber Dezső sportcsarnokot – azaz hivatalos, hogy a pécsiek az újonnan felújított városi csarnokban rendezik hazai mérkőzéseiket. Djokic volt a legutóbbi edző, aki az Euroligába vezette a pécsieket – és szeretné újra megismételni ezt a csapattal…

„Minden sorozatban, amelyben elindulunk, a döntőt kell megcéloznunk. Ugyanakkor fiatal a csapat, fejlődnie kell még. Ha ez a csapat jól fog játszani, a csillagos ég a határ, de nem akarok ígérni semmit, hosszú távra tervezünk, nehéz mérkőzések várnak ránk, szenvedünk el vereségeket is, de ezekkel számolunk, mert meredek út vezet a siker felé” – mondta Djokics.

A beszélgetésben szóba került, hogy Djokics nyolc év után tért „haza”. Pécsi lakosként, Szekszárdon dolgozva fájt neki a pécsi kosárlabda hanyatlása, a nézők és az eredmények hiánya. Most, hogy ismét Pécsen dolgozik, szeretnék megtölteni újra a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokot – immár hivatalos, ott játssza hazai mérkőzéseit az NKA.

Az új játékosokról elmondta, Török Ágnes és Studer Ágnes már majdnem aláírt hozzá Szekszárdra, amikor döntött, hogy Pécsre szerződik, és a két játékos követte Pécsre, míg Julia Reisingerová, a csehek vb-előselejtezős centere már régóta a látókörében volt.

A pécsi csapat munkáját segíti, hogy a Rátgéber Akadémia nemcsak Európa-, de világszerte is egyedülálló infrastruktúrával rendelkezik, a klub célja a folyamatos fejlődés, és egy Euroliga-szintű csapat felépítése.

A bajnokságról Djokics elmondta, hat csapat, a Győr, a Diósgyőr, a Sopron, a Szekszárd, a Pécs és a TFSE-MTK között nagy lesz a harc a négyes döntőért, míg volt csapatát, a Szekszárdot erősebbnek gondolja, mint a Brnót, szerinte be is jut az majd Euroliga csoportkörébe.

Az interjút ide kattintva hallgathatja meg.

 

 

Legfrissebb hírek

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Újratöltve: elcsalt másodpercek – botrányos végjáték a magyar–román világbajnoki mérkőzésen

Kézilabda
2026.08.07. 08:55

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

Női kosár NB I: Szekszárdra igazolt Ruff-Nagy Dóra

Kosárlabda
2026.08.01. 18:41

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28

Fekete Tivadar: helyén kezeljük az Újpest elleni győzelmet!

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 10:55

Gyulai Miklós: Voltak, akik a Memorialt is támadták, majd helyet foglaltak a VIP-részlegben…

Atlétika
2026.07.29. 09:00

Női kosárlabda NB I: idegenlégióssal vág neki a következő idénynek a Vasas

Kosárlabda
2026.07.28. 15:28