Megújult kerettel készül az Euroligára a szekszárdi kosárcsapat

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.09. 15:03
Fotó: kscszekszard.hu
Több poszton megújult kerettel készül az Euroliga-selejtezőre és a hazai bajnokságra a Tarr KSC Szekszárd női kosárlabdacsapata, amely a kedden kezdődő Sió-kupán folytatja a felkészülést.

A csapathoz a finn válogatott irányító, Sarah Bejedi és a szintén válogatott svéd center, Prescious Johnson, valamint a több poszton bevethető, ausztrál Marena Whittle csatlakozott – közölte Szabó Gergő klubigazgató az egyesület hétfői, idényindító sajtótájékoztatón.

Hozzátette, nem zárják ki a további erősítést, a novemberi bajnoki szünetig azonban várhatóan nem változik a keret.

Az elmúlt NB I-es idény bronzérmese jövő szerdán a cseh Brno ellen játssza az Euroliga-selejtező első mérkőzését. Szabó Noémi sportigazgató azt mondta, a keret mélysége talán nem teljesen elég az Euroligához, de akkor sem lesznek csalódottak, ha az Európa-kupában folytatják a nemzetközi szereplést.

Magyar Bianka, a csapat nyáron kinevezett vezetőedzője kijelentette, a magyar bajnokságban szeretnének az első négy között végezni, a cél azonban az, hogy „mindennap tükörbe tudjunk nézni, sportszerűek legyünk, és szimpatikusak legyünk a szurkolóinknak”.

Jelenleg Johnson az egyetlen centerposztos játékos, ehhez kell alkalmazkodni – jegyezte meg. Elmondta, a Szekszárdon nyolcadik idényét kezdő Szara Krnjics játéka kétséges, a klub a napokban dönt róla.

Az Euroliga-ellenfélről kifejtette, a Brnónak négy cseh válogatott játékosa van, így kemény ütközetre számít ellenük. Sarah Bejedit pedig úgy jellemezte, hogy gyors kosárlabdára alkalmas és a hárompontos vonal mögül is sikeres, Horváth Bernadett-tel jó párost fognak alkotni. Marina Whittle véleménye szerint rutinos játékos, jó csapatember, és jó a lepattanószerzésben.

Az 55. Sió-kupát európai porondon szereplő csapatok részvételével rendezik. Kedden a TFSE-MTK és a Serco Uni Győr, illetve a Szekszárd és a román CSM Constanta csap össze, szerdán 16 órakor a bronzmérkőzésre, 18:30-kor pedig a döntőre kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
7 órája

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.09.12. 12:53

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2025.09.10. 19:29

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
2025.09.10. 14:50

Spanyol győzelem, magyar bronzérem a Körmend-kupa kosárlabdatornán

Kosárlabda
2025.09.08. 16:06

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

Kemény riválisokkal kezdenek a magyar 3x3-as kosárválogatottak az Eb-n

Kosárlabda
2025.09.05. 18:20

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, 2025–2026

Kosárlabda
2025.09.02. 14:57
Ezek is érdekelhetik