WNBA: Juhász Dorka nélkül, győzelemmel kezdte a rájátszást a Minnesota

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.09.23. 09:38
Nyert a Minnesota Lynx (Fotó: Getty Images)
Sérülése után Juhász Dorka továbbra sem játszhatott, csapata, a Minnesota Lynx viszont nélküle is győzelemmel kezdte a rájátszást az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokságban (WNBA).

A minneapolisi együttes a New York Liberty mögött második helyen zárta az alapszakaszt, így a második kiemeltje a playoffnak, amelynek nyitókörében a Phoenix Mercuryvel találkozik.

Az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntős párharc első mérkőzésén nagyszerűen kezdett a házigazda Lynx, amely a második negyed közepén már 24 ponttal vezetett. A folytatásban aztán magára talált a 42 éves Diana Taurasi vezette Phoenix és a negyedik negyed közepére beérte a riválisát, sőt, rövid időre a vezetést is átvette. A hajrában a Minnesota megrázta magát és végül 102-95-re nyert.

A hazaiaknál a Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton 12 pontot szerzett, a csapat legjobbja pedig Napheesa Collier volt 38 ponttal. A Mercuryben Natasha Cloud 33 pontot ért el, míg a szezon végén visszavonuló, hatszoros olimpiai bajnok Taurasi 21 pontot szerzett.

A második mérkőzést közép-európai idő szerint csütörtökön 3.30-kor rendezik szintén Minneapolisban.

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: a 13. helyért folytatják az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
22 órája

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
Tegnap, 8:45

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
Tegnap, 8:14

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 09:01

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
2026.08.11. 10:36

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
2026.08.10. 10:11

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
2026.08.10. 08:57