Abu-Dzabiban rendezik meg a férfi kosárlabda Euroliga négyes döntőjét – sajtóhír

M. B.M. B.
2024.12.03. 16:25
Vélhetően az Etihad Arena lesz az Euroliga négyes döntőjének a helyszíne (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó sajtóhírek szerint az Egyesült Arab Emírségekben, egészen pontosan Abu-Dzabiban rendezik meg a férfi kosárlabda Euroliga jelenlegi idényének négyes döntőjét (Final Four).

A görög SDNA információi szerint – amit a spanyol AS és a Marca is megerősített – minderről az Euroligában érdekelt klubok keddi gyűlésén született döntés. A döntés mellett szólt többek között az Abu-Dzabiban található korszerű csarnok, valamint a város jelentős szervezői rutinja a nagyszabású sportesemények terén (F1, UFC, stb.).

Noha korábban Belgrád is szóba került, mint lehetséges helyszín, a klubok többsége a közel-keleti opció mellett tette le a voksát – az Eurohoops szerint csupán a Real Madrid és az Olympiakosz ellenezte a döntést. Az Egyesült Arab Emírségek által kínált pénz egyébként nagyjából duplája volt a többi ajánlatban szereplő összegeknek, ráadásul a sorozat partnere, az IMG amerikai rendezvényszervező cég is emellett tette le a voksát. Az IMG mindeközben azt szeretné elérni, hogy egy sikeres final four esetén további két idénnyel meghosszabbodjon az együttműködés. 

Noha a hivatalos bejelentésre még nem került sor, de a Basketnews már tudni véli a négyes döntő helyszínét – a nemzetközi szakportál szerint a 18 ezer férőhelyes Etihad Arena lesz a befutó, ahol a közelmúltban többek között NBA-csapatok felkészülési mérkőzéseit rendezték.

 

 

Legfrissebb hírek

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
12 órája

Zlatko Dalic lesz az Arab Emírségek szövetségi kapitánya – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.06. 15:53

A Kisvárda Dubaiba adta el a középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.07. 01:25

Vezetőedző lett Andrés Iniesta – hivatalos

Minden más foci
2026.06.02. 11:48

Az Olympiakosz nyerte meg a férfi kosárlabda Euroligát

Kosárlabda
2026.05.24. 22:44

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.05.22. 23:17

A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.05.13. 23:45

Euroliga: továbbjutott a Fenerbahce, ötödik meccsre kényszerül a Panathinaikosz

Kosárlabda
2026.05.08. 22:21