Brisbane 2032: a netball szeretne bekerülni a programba

Vágólapra másolva!
2025.03.12. 16:51
Fotó: Getty Images
A Nemzetközösség tagállamaiban rendkívül népszerű, a kosárlabdához hasonlító hálólabda (netball) szeretne bekerülni a 2032-es brisbane-i olimpia műsorába.

 

Ennek érdekében találkoztak a sportág nemzetközi és ausztrál szövetségének vezetői, valamint a hét év múlva esedékes játékok szervezői, később pedig a Nemzetközi és az Ausztrál Olimpiai Bizottsággal is megbeszélést folytatnak az ügyben – írta az ötkarikás hírekre szakosodott insidethegames.biz portál. Fiona Harold, a Nemzetközi Netball Szövetség elnöke kiemelte, miután az általa vezetett szervezet elkészítette a megvalósíthatósági tanulmányt, és konzultált több érdekelt féllel a 2032-es esélyekről, úgy döntöttek, pályáznak a programba kerülésre. Szerinte a sportág ötkarikás részvétele nagymértékben erősítené az olimpiai mozgalmat. Stacey West, az ausztrál szövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy hazájában a hálólabda a vezető sportág a nők és a lányok körében, ugyanakkor a férfiak között is egyre népszerűbb.

A hálólabda a kosárlabda palánk nélküli változata, két hétfős csapat játszik egymással hatvan percig, négy negyedre bontva. A labdát nem lehet vezetni, passzolni kell vagy kosárra dobni, amire legfeljebb három másodperc áll rendelkezésre. A labdát nem lehet kivenni vagy kiütni az ellenfél kezéből, csak belenyúlni az átadásba vagy blokkolni a szálló labdát. A védőjátékos körülbelül egy méterre közelítheti meg a labdát birtokló ellenfelét.

 

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01
Ezek is érdekelhetik