Női kosárlabda NB I: Tenyér Zsófia távozik a DVTK-tól – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.05.29. 10:54
null
Tenyér Zsófia (Fotó: dvtk.eu)
Két idényt követően távozik a női kosárlabda NB I-ben szereplő DVTK-tól Tenyér Zsófia – közölte a klub hivatalos honlapján.

A fiatal játékos 2023 nyarán érkezett a klubhoz, és az elmúlt két évben részese volt a klub legnagyobb sikereinek: tagja volt annak a csapatnak, amely magyar bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett – olvasható a diósgyőriek hivatalos honlapján.

„A DVTK-hoz igazolásom előtt nem gondoltam volna, hogy az itt töltött két év alatt ennyi jó embert ismerek meg, ennyi élményt és sikert fogok elérni ezzel a csodálatos csapattal – mondta el a klubhonlapnak a búcsúzó Tenyér Zsófia.Azt hiszem, minden sportoló álma az, hogy egy ilyen csarnokban, ilyen szurkolók előtt és ilyen közösségben játszhasson. Szóval hálás vagyok a klubnak, Petinek, Mártinak és Dininek is, hogy nemcsak kosárlabdatudásban fejlődtem, hanem a személyiségem is. Hiába voltak mélypontok ebben az idényben, azokból is tanultam. Ami pedig még fontosabb, azokat a barátságokat, amelyekre szert tehettem itt, viszem tovább magammal.”

 

Legfrissebb hírek

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
2026.08.11. 21:12

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 09:20

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

Női kosár NB I: Szekszárdra igazolt Ruff-Nagy Dóra

Kosárlabda
2026.08.01. 18:41

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28

Női kosárlabda NB I: idegenlégióssal vág neki a következő idénynek a Vasas

Kosárlabda
2026.07.28. 15:28

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52