Férfi kosárlabda NB I: magyar válogatott irányítóval erősített az Alba Fehérvár – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 15:27
A férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Alba Fehérvár pénteken hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy a magyar válogatott irányítója, Pongó Marcell két év után visszatér a csapathoz.

Pongó Marcell 2021 és 2023 között már szerepelt az Alba Fehérvárnál, és most a Falcóból szerződik újra az együtteshez.

A klub hivatalos Facebook-oldalán olvasható tájékoztatásból kiderült, hogy Pongó Marcell 2021-ben hat Németországban töltött év után igazolt az Albához, ahol egy bajnoki ezüst-, illetve bronzérmet szerzett. 2023-ban éppen a Falco ellen elvesztett döntő után igazolt a szombathelyiekhez, ahol bajnok és kupagyőztes lett az elmúlt két évben és rengeteg tapasztalatot szerzett a Bajnokok Ligájában.

A 28 éves, 193 centiméter magas irányító a mögöttünk álló idényben már alapembere volt a vasiaknak, a bajnokságban 9 pont, 4.5 gólpassz és 3.7 lepattanó volt az átlaga, a Bajnokok Ligájában ugyanebben a sorrendben 7.9, 4.3 és 2.9.

Pongó Marcell kétéves szerződést írt alá Székesfehérváron a klub közleménye szerint.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: távozik a Falco szerb irányítója

Kosárlabda
2026.02.02. 13:15

„Székesfehérvár az én városom!” – interjú Szuzana Lazoviccsal

Képes Sport
2026.02.02. 07:52

Hosszabbítás után verte meg a DEAC a Szombathelyt a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:50

Férfi kosár NB I: kiütéses Alba-siker a Szeged ellen

Kosárlabda
2026.01.30. 20:22

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Férfi kosárlabda NB I: hosszabbításos Alba-győzelem Kaposváron

Kosárlabda
2026.01.25. 21:02

Férfi kosár NB I: a Falco legyőzte a Sopront, kikapott a ZTE Debrecenben

Kosárlabda
2026.01.24. 20:31

Férfi kosár NB I: száz pont fölött a Szolnok, simán le is győzte a Kecskemétet

Kosárlabda
2026.01.22. 19:53
Ezek is érdekelhetik