Perl és Keller is hosszabbított a Falcóval – hivatalos

M. B.M. B.
2025.06.13. 11:54
null
Fotó: falcokc.com
A férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Falco a hivatalos honlapján közölte, hogy meghosszabbította Perl Zoltán és Keller Ákos szerződését.

A szombathelyi klub közlése szerint Perl három, míg Keller két évvel hosszabbította meg kontraktusát. 

„Könnyen meghoztam a döntést, hiszen jól érzem itt magam, fontos volt számomra, hogy a Falcóban tudjam folytatni a pályafutásomat. Szeretnék a következő három évben is versenyképes csapatban játszani a hazai és a nemzetközi porondon is. Úgy érzem, hogy ez adva lesz itt, Szombathelyen” – idézi a klubhonlap a 29 éves Perl Zoltánt. 

„Nagyon örülök, sőt nyugodt is vagyok, hogy sikerült megegyezni és ezzel ugye az is eldőlt, hogy még 2 évig kosarazni fogok. Könnyű döntés volt, hiszen én és a feleségem is jól érzi magát itt, Szombathelyen, és ha jól tudom, Gyuri bácsi is azt szeretné, ha innen vonulnék vissza. Szeretnék a következő két évben, 37 és 38 évesen is sikereket elérni a csapattal, úgy érzem, hogy erre meglesz minden esélyünk” – mondta a 36 esztendős Keller.

A Falco továbbá közölte, hogy két év után távozik Szombathelyről Pongó Marcell.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
12 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
22 órája

Férfi kosárlabda NB I: ötvenmillió forint hiányzik Oroszlányban

Kosárlabda
2026.09.24. 22:41

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
2026.09.22. 09:16

Kosárlabda: Komma László készen áll az élvonalra

Kosárlabda
2026.09.18. 23:53

Már lehet regisztrálni a HUNBASKET Fantasy League 2026–2027-es idényére

Kosárlabda
2026.09.18. 09:38

Filipovity Márkó visszatért Kaposvárra – hivatalos

Kosárlabda
2026.09.04. 16:12