Sopronból erősített a bajnok Szolnok a férfi kosárlabda NB I-ben

2025.06.04. 10:23
null
Fotó: Facebook/Szolnoki Olajbányász
Molnár Márton a bajnok NHSZ-Szolnoki Olajbányász férfi kosárlabdacsapatának első nyári igazolása.

 

A klub a honlapján számolt be a centerposzton bevethető, válogatott játékos érkezéséről. A 31 éves kosaras a legutóbbi három idényt a Sopron KC színeiben töltötte, és az előző kiírásban 26 mérkőzésen átlagban közel 18 perc alatt 7.8 pontot ért el az alapszakaszban.

„Köszönöm Sopronnak a közös éveket, de szerettem volna új kihívások elé nézni, magasabb célokért küzdeni, és az NHSZ-Szolnoki Olajbányász ajánlata volt számomra a legvonzóbb. Nagy lelkesedéssel tölt el, hogy nemzetközi versenysorozatban is részt vehetek” – nyilatkozta Molnár Márton a szerződés aláírását követően.

A Tisza-parti klub két nappal ezelőtt közölte, hogy távozik Oliver Vidin vezetőedző, akivel a gárda tavaly február óta megnyerte 2024-ben a Magyar Kupát és döntős volt az NB I-ben, idén pedig 3–0-s összesítéssel legyőzte az előző évben bajnok Falcót a bajnoki döntőben.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
4 órája

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
5 órája

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Kosár: kikaptak és kiestek az U18-as lányok az A-divízióból az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 19:02

Kosár: kikapott a britektől az U16-os fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 14:15

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Kosár: megvan az első győzelem az U16-os fiúknak a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 18:04

Kosár: szoros csatában kikaptak az U16-osok a B-divíziós Eb nyitányán

Utánpótlássport
2026.08.07. 09:00