Maronka Zsombor távozik a Badalona kosárcsapatától

2025.07.23. 09:24
null
Maronka Zsombor
Maronka Zsombor távozik a spanyol kosárlabda-bajnokságban szereplő Badalonától.

 

A bb1.hu szaklap tájékoztatása szerint a 22 esztendős játékos 2014-ben került a Hanga Ádámot is foglalkoztató – és legutóbb bajnoki negyeddöntős – klub akadémiájára, és 2020-ban mutatkozott be az első osztályban. Három évvel ezelőtt 2027-ig szerződést hosszabbított, majd előbb a Real Betisnél, aztán a litván Klaipedánál, tavaly pedig a Hamburgnál játszott kölcsönben.

„Jelentős szakasz zárul le az életemben. 13 évesen érkeztem a Penyához, és egy évtizeddel később távozom – írta közösségi oldalán. – Büszke vagyok arra, hogy ennyi ideig viselhettem a zöld-fekete mezt, kezdve ifjúként egészen a profikig. Hálás vagyok a klubnak és a Badalonában élő embereknek, hogy játékosként, de még inkább emberként formáltak. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített és irányított, valamint mindazoknak, akikkel barátságot köthettem ezen idő alatt. Most lezárom ezt a fejezetet, hálával és izgalommal a jövő iránt, de mindig hajrá Penya!”

Maronka sérülés miatt nem kapott helyet az augusztusi világbajnoki előselejtezőre készülő magyar válogatottban, de Gasper Okorn szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy számít a 208 centis kosarasra.

 

Legfrissebb hírek

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
2026.08.11. 10:36

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
2026.08.10. 10:11

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
2026.08.10. 08:57

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 18:27

Kosár: kikaptak és kiestek az U18-as lányok az A-divízióból az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 19:02

Kosár: kikapott a britektől az U16-os fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 14:15

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25