Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
• Koppenhága
2025.09.06. 13:23
null
Férfiválogatottunk 22–12-es vereséget szenvedett a tavaly negyeddöntős Franciaország ellen a B-csoport első mérkőzésén a 3x3-as kontinensviadalon.

A szállodával szembeni minikikötőből indulva csónakkal érkezett az Európa-bajnokság helyszínére férfiválogatottunk, Csirke Ferenc és csapata (Komma László, Tarján Izsák, Molnár Mátyás, Rosic Uros) a Kvaesthus mólón található Ofelia Plads nevű téren, egy föld alatti parkolóház tetején épített pályán a franciák ellen kezdte meg szereplését szombaton. Szerencsére csodás volt az idő, a pénteki esős, hűvösnek nyoma sem volt, vakító napsütésben és francia ponttal indult a szombati játéknap, egyben a B-csoport első férfi összecsapása. Rosic pedig ziccert hibázott. Komma zsákolásából szerezte meg első Eb-pontjait együttesünk a fizikális meccsen, amelyen rengeteg volt a támadóhiba, sajnos többnyire a mieinkre fújták ezeket a játékvezetők. 

Nem volt ritmusa a mieink játékának, így nem csoda, 9–2-re elhúzott a tavalyi grazi Eb-n negyeddöntős francia gárda. Az összecsapást hat ponttal záró Rosic gól jó plusz egyes kombinációjával zárkóztunk, de 12–7 után a rivális öt pontjára nem volt válaszunk, így gyakorlatilag három perccel a találkozó vége előtt eldőlt, vereséggel kezd együttesünk. 

Komma Lászlóék a második találkozójukat az idei világbajnokságon negyedik helyen záró németek ellen vívják 15.25-kor.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
2026.09.25. 09:37

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Két vereséggel máris kiesett a magyar női válogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2026.09.11. 16:50

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Új úton a szegedi kosarasok

Kosárlabda
2026.08.27. 14:05

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24

Kosárlabda: ötnapos 3x3-as fesztivál jön Debrecenben

Kosárlabda
2026.08.25. 15:43

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25