Földházi Tamás: Annyit érsz játékvezetőként, amilyen az utolsó mérkőzésed volt

„Tizenhárom évesen kezdtem el a játékvezetést. Imádtam a kosárlabdát, éltem-haltam érte, de nem voltam elég ügyes, inkább a kispad végén jutott nekem hely, így aztán kaptam a lehetőségen, amikor az edzőm, Tolnai János megkérdezte, nincs-e kedvem játékvezetőnek menni. Ez bejött” – elevenítette fel a kezdeteket Földházi Tamás, aki a hazai szamárlétrát végigjárva 2003-ban lett nemzetközi játékvezető. Idehaza sokszor bíráskodott bajnoki döntőkön, számos külföldi megbízása között a 2018-as női Európa-bajnokság jelentette a csúcsot.

A játékvezetői pályafutása végéhez közeledő Földházi Tamás nem csupán a pályán gyakorolja hivatását; instruktorként sokak pályakezdését, fejlődését segíti, segítette, talán erre a legbüszkébb. Nagyon fontosnak tartja, hogy a szakma minden szintjén jól szervezett legyen a bírók továbbképzése.

„Nem akar senki játékvezetőnek menni, ezért nagyon nehéz a toborzás – emel ki rögtön egy kihívást, amely nem sportág-, de még csak nem is országspecifikus, például az NBA hazájában, az Egyesült Államokban is küzdenek játékvezető-hiánnyal az alsóbb szinteken. – A közösségi médiát is próbáljuk használni a fiatalok eléréséhez, majd megtartásához, ami talán még a toborzásnál is keményebb feladat. Ha valaki belevágott, mindig azt tanácsolom, hogy ne adja fel, amikor kezdőként az első kudarcélménnyel szembesül.”

Magyarországon nincsenek professzionális játékvezetők, Földházi Tamás civilben középiskolai tanár, azaz pontosan tisztában van a különböző élet- és pályaszakaszokban jelentkező kihívásokkal, azok kezelésének lehetőségeivel.

„A fejlődés minden állomásának megvan a specifikus nehézsége, a képzés során ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Minden ott kezdődik, hogy el kell tudni viselni a kritikát: a jogosat beépíteni, az alaptalantól függetlenedni” – említ egy fontos alaptulajdonságot.

A pályáját a korosztályos mérkőzéseken kezdő játékvezetőnek a szülői hozzáállás, az alkalmanként szélsőséges viselkedést eredményező szülői elfogultság jelenti az első kemény iskolát („nagyon sokat itt adják fel”); a következő lépcsőfok, az ifi NB I kiváló terep a kondíció ellenőrzésére, fejlesztésére; az NB II-ben sok a már levezető korábbi éljátékos, akikkel egy fiatal játékvezetőnek nem könnyű elfogadtatnia magát – ott a problémamegoldást és a kommunikációs képességeket lehet csiszolni. Mindenhol több évet kell eltölteni, hogy meglegyen a kellő tapasztalat a legmagasabb szinthez.

„Az élvonalba már tapasztalatokkal felvértezve érkeznek a játékvezetők. Annyiból könnyebb ott a munka, hogy képzettebbek a játékosok, tisztábbak, egyértelműbbek a játékhelyzetek. Keveset kell fújni, viszont nagyon nagy felelősség társul a döntésekhez. S persze ott vannak a nagy szurkolótáborok, amelyek általában nem szeretik az embert, sokat foglalkoznak vele és az édesanyjával is… Aki ezt a nyomást nem bírja el, nem tud higgadt maradni, az elvész. Nagyon fontos, hogy a szidalmakat nem szabad személyesre venni, mert ha ott és akkor más fújná a sípot szürke ruhában, akkor őt és az ő édesanyját emlegetnék. Ez a felismerés nekem sokat segített. A szurkoló más tudatállapotban van, nem képes olyan objektíven megítélni egy helyzetet, amilyen állapotra a játékvezetőnek szüksége van. Nekem mindkét csapatnak biztosítanom kell az egyenlő feltételeket, ehhez erő, bátorság, tökösség kell.”

Ami az adott mérkőzésre való felkészülést illeti, nemcsak a fizikum karbantartása és a mentális kiegyensúlyozottság fenntartása a fontos.

„Megnézzük a két csapat előző mérkőzéseit, feltérképezzük a játékosokat, fontos például rákészülni arra, kinél kell a bal kézre összpontosítani. Mi, A-csoportos játékvezetők sokat beszélünk egymással, kicseréljük a korábbi meccseken szerzett tapasztalatainkat, sokat beszélünk játékosokról, edzőkről, sőt a várható taktikáról is, hiszen például egészen másképpen kell helyezkedni a játékvezetőnek zónavédekezésnél, mint emberfogásban. A munkánkban sajnos benne van a hibázás lehetősége, szoktunk is sokszor hibázni. Azon dolgozunk, hogy ezekből minél kevesebb legyen.”

A tudás szinten tartásának és gazdagításának fontos eleme a nemzetközi kosárlabdaélet fejleményeinek figyelemmel kísérése.

„Folyamatosan követem a nemzetközi szövetség által kiadott legújabb applikációkat, dokumentumokat, részt veszek nagy nemzetközi továbbképzéseken – mondja, és fontos tapasztalatszerzésnek tekinti például azt is, hogy kollégákkal közösen néznek egy-egy világversenyt, idén szeptemberben például a férfi Európa-bajnokságot. – Együtt figyeljük a meccseket, végigbeszéljük őket, vadásszuk az újdonságokat, vitázunk, ütköztetjük a nézeteinket, ebből rengeteget lehet tanulni.”

A megfelelő fizikum és a gyorsaság fontos alapkövetelmény egy játékvezető esetében, de Földházi Tamás sorolja a többit is: kitartás, kudarctűrés, hatékony konfliktuskezelés, egyértelmű kommunikáció, nyitottság, állandó megújulási képesség, a talpra állás képessége nehéz helyzetekből…

„Az az alapelvünk, hogy mindig annyit érsz játékvezetőként, amilyen az utolsó mérkőzésed volt. Vagyis minden meccset komolyan kell venni, mindegyiken a legjobbat kell nyújtani. Összefoglalásként azt tudom mondani, és ezt fel is használom majd toborzásra, hogy a játékvezetés azért jó, mert olyan képességeket teremt és olyan készségeket erősít fel az emberben, amelyekkel az élet minden területén nagyon jól lehet boldogulni.”

A TELJES INTERJÚ ALÁBB HALLGATHATÓ MEG: