Török, francia, olasz és spanyol csapatokkal került egy csoportba a DVTK a női kosárlabda Euroligában

2025.11.27. 08:43
null
(Fotó: Facebook, DVTK kosárlabda)
Török, francia, olasz és spanyol csapatokkal került egy csoportba a DVTK HUNTHERM a női kosárlabda Euroliga második szakaszában.

A magyar bajnoki ezüstérmes miskolciak – akik a selejtezőből jutottak főtáblára – szerdán 81–58-ra kikaptak Valenciában az első csoportkör utolsó fordulójában, így 1/5-ös győzelmi mérleggel zártak, és a C jelű kvartett harmadikjaként jutottak tovább.

A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint Völgyi Péter tanítványai a folytatásban a török Fenerbahcével, a spanyol Valenciával és Zaragozával, a francia Basket Landes-dal és az olasz Veneziával alkotják az F jelű hatost, előbbi két gárda ellen pedig továbbviszik a korábbi eredményeiket. 

A második csoportkör december 10-én rajtol, az új csoportok első két-két helyezettje közvetlenül az elődöntőbe jut, míg a harmadikok és negyedikek negyeddöntőt vívnak. Az első szakasz B-csoportjában a Sopron Basket nyeretlen maradt, és sereghajtóként eggyel lejjebb, az Európa-kupába került át.

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
2026.09.21. 14:28

Kosár: a sérülése után Kecsmárik Olívia szinte új emberként tér vissza

Utánpótlássport
2026.09.20. 20:29

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Feczkó Tamás véget vetne a bajnoki nyeretlenségi böjtnek

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 11:48

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41