Előre hozott döntő Pécsen

F. Z.F. Z.
2026.01.07. 06:30
null
Hosszú kihagyás után jó formában tért vissza a pályára Alexa Held (labdával) (FOTÓ: MKOSZ)
Döntőnek is beillő összecsapást is rendeznek a női kosárlabda Magyar Kupa szerdai negyeddöntőjében.


Győznie kell a DVTK HUN-Thermnek a jelenlegi legjobb magyar csapat otthonában ahhoz, hogy a Miskolcon  rendezendő final fourban házigazdaként ne csak a lelátóról nézze a Killik László Női Magyar Kupa utolsó fázisát. A negyeddöntő sorsolása ezúttal is hozott egy döntőnek is beillő párosítást (tavaly a címvédő Sopron került össze az ezüstérmes Diósgyőrrel és esett ki a későbbi győztes otthonában): az NB I-ben veretlen és éllovas NKA Universitas Pécs játszik a tavalyi MK-győztes, a bajnoki tabellán második DVTK-val saját csarnokában. A párosítás azért is izgalmas, mert a négyes döntőt (március 28-29.) Miskolcon, a DVTK Arénában rendezik…

A két együttes az évadban egyszer már találkozott, november 29-én Pécsen a hazaiak alaposan megverték a piros-fehéreket (62–46), akik az egész idény leggyengébb támadójátékát nyújtották, az ötven dobott pontot sem érték el. Persze azóta történt egy és más Borsodban, az azon a meccsen hiányzó Kányási Veronika csapatkapitány és a litván Monika Grigalauskyte is harcra kész. A pályaválasztónál is visszatért két korábbi hiányzó, a szombati, BKG elleni kiütéskor (109–48) újra ott volt a csapatban és 15 pontot szerzett az október óta hiányzó amerikai Lexi Held, valamint a szerb Nadija Szmailbegovics, aki  majdnem kerek egy év után játszott újra. Egy biztos, óriási harc lesz a továbbjutásért! Ami a másik három párharcot illeti, a Szekszárd és a Sopron a papírforma alapján egyértelmű esélyes, míg a BEAC–Vasas összecsapás bárhogyan alakulhat, tekintve, hogy az őszi bajnokijuk is szoros volt, akkor a Vasas három ponttal győzött hazai pályán.

KOSÁRLABDA
Tippmix Killik László Női Magyar Kupa, negyeddöntő
18.00: Tarr KSC Szekszárd–TFSE
19.00: ELTE BEAC Újbuda–Vasas Akadémia
18.00: NKA Universitas Pécs–DVTK HUNTHERM
18.00: Sopron Basket–Csata TKK
Az első két párharc győztese és a második két csata nyertese játszik egymással majd az elődöntőben.

 

Legfrissebb hírek

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Feczkó Tamás véget vetne a bajnoki nyeretlenségi böjtnek

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 11:48

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Edzők újratöltve – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 23:13

Női NB I: kiütötte a sereghajtót a Honvéd, idegenben nyert a Puskás is

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 20:03