
A 2022-ben Euroliga-győztes soproniak nyeretlenül, hat vereséggel zártak az élmezőnyt felvonultató Euroligában, így eggyel lejjebb, az EK-ba kerültek át. Az EK playoffban a török Besiktassal kerültek szembe, amely 106-90-re nyert Isztambulban, ám a magyar bajnok a visszavágón hősies küzdelemben 80–59-re győzött odahaza, így 170–165-ös összesítéssel továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
Ott az Athinaikosz várt Gáspár Dávid vezetőedző együttesére, a görögöknél kezdte meg a szezont Kiss Virág, de a válogatott center decemberben átigazolt a spanyol Salamancához. Az Athén külvárosának számító Vironaszban rendezett csütörtöki meccsen a túloldalon ismerős arc is akadt, mivel Pinelopi Pavlopulu tagja volt a tavaly bajnok Sopron Basketnek. A vendégeknél a horvát Nika Mühl és a búcsúszezonját töltő, a szerbekkel olimpiai bronzérmes Jelena Brooks harcképtelen, a szlovén Zala Friskovec vállproblémákkal küzd, a válogatott Papp Dia pedig orrtörést szenvedett a múlt héten.
Papp ennek megfelelően az orrát védő maszkban lépett pályára, s meglehetősen aktív volt, ahogyan társai is, akik egészen az első negyed közepéig nem engedték igazán ellépni a riválist. A házigazda azonban az utolsó öt percet eredményesen „nyomta meg, jó védekezése mellett a soproni gyűrű alatt is hatékony volt, így az első 10 perc után ötpontos előnyben volt (26–21). A folytatásban a nyitónegyedben remek megoldásokkal előrukkoló Zala Friskovec – aki a szlovén válogatottban is Gáspár Dávid irányítása alatt játszik – adós maradt a jó teljesítménnyel, Papp azonban – kosarakkal és asszisztokkal - meccsben tartotta a Sopront, amely így hétpontos hátrányban vonult a nagyszünetre (45–38).
A harmadik negyedben a soproniak közül a végig jól kosárlabdázó Papp mellett Böröndy Vivien emelkedett ki, részben ugyanis neki volt köszönhető, hogy az ellenfél nem tudta jelentős mértékben növelni az előnyét. Ez a 10 perc 17-17-tel ért véget, Papp utolsó pillanatban eleresztett nagyszerű hárompontosa nyomán, így a zárónegyednek hétpontos hazai vezetésnél vágtak neki a felek. Az utolsó játékrész az amerikai Samantha Fuehring hármasával indult, majd a jól védekező és elöl is eredményesen játszó soproniak ledolgozták a hátrányukat, sőt, 5:45 perccel a vége előtt – a meccs során először – egy ponttal vezettek. A hajrá azonban a vendéglátóknak sikerült jobban, főként néhány sikeres hármas kísérletüknek köszönhetően, s így végül kilencpontos előnnyel utazhatnak a soproni visszavágóra, amelyre egy hét múlva kerül sor a soproni Novomatic Arénában.
A meccs legeredményesebb játékosa Böröndy volt 19 ponttal.
A soproniak az előző idényben is lekerültek az Euroligából az Európa-kupába, melynek elődöntőjében a későbbi győztes francia Villeneuve d’Ascq állította meg őket.
KOSÁRLABDA
NŐI EURÓPA-KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS
ATHINAIKOSZ QUALCO (görög)–SOPRON BASKET 81–72 (26–21, 19–17, 17–17, 19–17)
Athén, 300 néző. V: Hekimoglu (török), Sztojanova (bolgár), Vartanov (grúz)
ATHINAIKOSZ: PAVLOPULU 10/6, PRINCE 13/3, Hrisztova 10, Parks 14, TADIC 13/3. Csere: ANIGWE 11, Winterburn 5/3, Raca, Cineke 5/3. Edző: Sztiliani Kalcidu
SOPRON: PAPP K. 14/6, Friskovec 12/6, BÖRÖNDY 19/3, Wallack 4, FUEHRING 11/6. Csere: Laczkó 3/3, Sitku 8, Sinka-Pálinkás, Jevtovics 1. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–5. 5. p.: 15–9. 10. p.: 26–21. 14. p.: 29–28. 18. p.: 49–38. 24. p.: 53–42. 29. p.: 59–52. 33. p.: 62–60. 37. p.: 71–67. 38. p.: 75–72
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid: – A csapat keményen harcolt, apróságok hiányoznak még a játékunkból, és az, hogy negyven percen keresztül végig összpontosítsunk. Egy ilyen ellenféllel szemben, idegenben csakis így lehetne győzelmet elérni. Pozitívum, hogy tízpontos különbségen belül maradtunk, ami életben tartja a továbbjutási esélyeket. Igyekszünk az apró lemaradásokat behozni, támadásban pedig nagyobb előnyöket szerezve emelni a játékunkon. Sok nézőt várunk a hazai visszavágóra, szeretnénk harcolni a továbbjutásért.








