Férfi kosárlabda NB I: a tisztes helytállás a tartalékos Sopron célja a Szolnok ellen

GY. F.GY. F.
2026.04.15. 09:30
null
Baksa Szabolcs edző kicsit leegyszerűsítette a repertoárt támadásban, egyúttal felgyorsította csapatát.

Noha nem halmozta a győzelmeket a Sopron KC az alapszakasz végén, az utolsó tíz mérkőzéséből csak kettőt nyert meg, a nyolcadik helyen becsúszott a rájátszásba, így az idénye már nem nevezhető kudarcosnak, hiszen az élvonal középmezőnye igencsak kiegyensúlyozott.

„Nem a terveink szerint alakult az alapszakasz – értékelt lapunknak Baksa Szabolcs, az SKC edzője. – Jól kezdtünk, nagy lendületet vettünk, ez másfél hónapig ki is tartott, aztán valahogy, egyik pillanatról a másikra megtört valami. Visszaestünk csapatszinten, és az egyéni teljesítmények is leromlottak, nagyon sok hazai mérkőzést vesztettünk el a közvetlen riválisok ellen, így nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. A Magyar Kupa-szereplés is alig lett meg, játékosokat és edzőt cseréltünk, az utolsó hat fordulóra én vettem át az együttest. Nehéz volt a sorsolás, sok sérülés és probléma nehezítette a dolgunkat, aztán az utolsó négy fordulóban kikapartuk a playoffot. Kellett hozzá a Körmend veresége is a záró játéknapon, de megdolgoztunk a szerencsénkért, és a befektetett energia miatt megérdemeltnek tartom a rájátszásba jutást, igaz, a Körmend is megérdemelte volna.”     

Baksa az utolsó fordulóban korábbi együttese, a Honvéd otthonában vezette a Sopront, a fővárosiaknál szép és sikeres éveket töltött el, a találkozót 85–81-re nyerte meg a házigazda. Élet-halál harcra készültek a vendégek, ám nem alakult nekik megfelelően a mérkőzés, annál is inkább, mert Baksa Szabolcsnak kiállítása miatt idő előtt el kellett hagynia a kispadot, így nem is ülhet le rá a címvédő Szolnok elleni negyeddöntő első felvonásán.

„A Honvéd-meccs után hamar gyűlni kezdtek a viharfelhők, több olyan sérülés is sújtott minket, amely a jelek szerint az idény végéig tart. Meghatározó játékosokat vesztettünk el, eddig is a Szolnok volt az esélyes, és így csökkent a sanszunk. Amit meg tudunk tenni, azt megtesszük, nyolcan-kilencen dolgozunk az edzéseken, a tisztes helytállás a cél, ugyanakkor nem feltett kézzel megyünk ki a pályára, csak mások lesznek az előjelek, mintha teljes kerettel küzdenénk” – összegzett Baksa mester.

Baksa a menesztett tréner, Gasper Potocnik segítője volt, szerinte a szlovén edző a magyar bajnokság legfelkészültebb szakembere volt taktikai szempontból, a munkaórákban hitt, és rengeteget tanult tőle a kosárlabdáról, amit próbál beépíteni a saját felfogásába.

„A válogatott szünetben szükség és idő nem volt arra, hogy új rendszert sajátítsunk el, két hetünk volt egymásra hangolódni, ám Flasár Zalán a magyar, Luke Nelson a brit válogatottban szerepelt. Kicsit leegyszerűsítettük a repertoárt, támadásban letisztultabb és egyszerűbb a játékunk, viszont nagyobb sebességgel visszük véghez. A védekezésünk a kulcs, feljavultunk ezen a téren, megnöveltük az egyéni felelősséget, agresszívak, fizikailag kemények vagyunk, nem hagyatkozunk mindig a besegítésre, többet védekezünk egy az egyben” – így Baksa Szabolcs.

 

Legfrissebb hírek

A Szolnok kikapott Sopronban a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
6 órája

Férfi kosár NB I: az idényben először 100 pont fölött a Falco

Kosárlabda
2026.10.16. 20:03

Százmillió forint hiányzik a Sopron KC költségvetéséből

Kosárlabda
2026.10.16. 16:48

Férfi kosárlabda NB I: krízishelyzet a Sopron KC-nál

Kosárlabda
2026.10.15. 21:21

Ideje kitörni a skatulyából! – interjú Valerio-Bodon Vincenttel

Képes Sport
2026.10.13. 15:25

Férfi kosár NB I: elképesztő hajrával verte a Honvéd a Fehérvárt, megvan a Fót első győzelme

Kosárlabda
2026.10.11. 20:36

A Sopron sem jelentett kihívást, továbbra is hibátlan a Paks a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.10. 20:12

Simán nyert az Olaj, továbbra is nyeretlen a Körmend a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.09. 19:49