A Falco legyőzte a Szolnokot a férfi kosárlabda-bajnoki döntő harmadik meccsén

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2026.05.22. 22:08
null
Fotó: Dömötör Csaba
A férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének harmadik meccsén a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 89–78-ra legyőzte az NHSZ-Szolnoki Olajbányászt, ezzel 2–1-re vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

 

ÓRIÁSI HANGZAVARBAN kezdődött a döntő harmadik meccse a csurig megtelt Tiszaligeti Sportcsarnokban, az amerikai Auston Barnes triplája volt az első kosár. A sportközhely szerint 1–1-nél mindig a hazai csapaton van a nagyobb nyomás, most erre talán ékes példát láthattunk, mert egyáltalán nem tűntek nyugodtnak a szolnoki játékosok. Pedig jól kezdett a címvédő, Brady Skeens zsákolása után 5–0-ra elhúzott a házigazda, Milos Konakov pedig már a 3. percben technikai hibát kapott a játékvezetőktől reklamálásért, közben még mindig pont nélkül állt csapata. Tanoh Dez Andár dobta az első vendégkosarat 6–0-nál, s 9–8 már a vendégek álltak jobban.

Kemény csata volt az első perctől kezdve, nem úgy, mint kedden, akkor a Szolnok az első félidőben nem tudta megállítani a nagyszünetig 16 pontos előnyt építő szombathelyieket. Perl Zoltán, a második felvonás 30 pontos hőse kettő plusz egyes bravúrkosarat dobott Szymon Wójcikkal a nyakában, az év közben a Falcótól kirúgott lengyel erőcsatárral szemben.

 

Egyik fél sem tudta lerázni a másikat, és statikus volt a játék, kiismerték egymást a felek, akik már hatodszor csaptak össze az évad során. Feszült volt a légkör, sok vitatkozás a játékosok részéről, s a reklamálás a kispadoktól a személyi hibáknál. Pallai Tamás bravúrkosara után a hazai csapatra újabb, már a második technikai hibát fújták, Vedran Bosnic vezetőedző a dupla után kimutatott örömét találták sportszerűtlennek a bírók, amitől a bosnyák szakember majd felrobbant dühében. Egy perccel később még mérgesebb lett, Le'Tre Darthard triplája után újabb technikai hazai oldalon szövegelésért...

Két vendégtriplával folytatódott a harc fordulás után (44–49), először került kétkosárnyi előnybe a Falco, amely a 27. percben már nyolccal járt előrébb. Tegyük hozzá, megérdemelten, jobban játszottak a fekete mezesek, a momentum egyértelműen átkerült hozzájuk, sokszor tanácstalan volt a címvédő, amely gödörbe került. Somogyi Ádám és Krnjajszki Borisz visszahozta kettő pontra az utolsó negyed kezdetére a csapatot (64–66), ám Váradi Benedek távoli triplájával megint elhúztak a szombathelyiek.

A büntetők is sorra kimaradtak a hazai oldalon, Perl második hárompontosával 66–76-nál úgy tűnt, eldőlt a meccs, nagy bajban az Olaj, amely gyengén játszott. A 37. percben Aleksza Novakovics mint egy úthenger letarolta Somogyit a triplavonalon, akinek azonnal ömlött a vér az orrából, és le kellett segíteni a parkettről. Sportszerűtlen hibát ítéltek a bírók, s öt percig állt a játék az ápolás és a törlés miatt, ezután pedig már a vezére nélkül nem tudott közelebb kerülni az egész meccsen jobban játszó Falcóhoz a Szolnok. A tavalyi ezüstérmes így meccslabdához jutott, és ha hétfőn nyer Szombathelyen, akkor trónfosztásra kerül sor. 78–89

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
NHSZ-Szolnoki Olajbányász–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 78–89 (23–20, 21–23, 16–20, 18–26)
Szolnok, 2200 néző. V: Benczur, Mészáros B., Makrai
SZOLNOK: SOMOGYI 20/9, KRNJAJSZKI 16/6, Darthard 11/3, Barnes 4/3, Skeens 6. Csere: PALLAI 15/3, Wójcik 4, Rudner, Molnár M. 2. Edző: Vedran Bosnic
SZOMBATHELY: VÁRADI 17/15, Tanoh Dez 4, NOVAKOVICS 12/6, Bognár K. 2, TORO 10. Csere: PERL 24/6, Peterson 5, Keller Á 4, Filipovity M. 3/3, Whelan 8/6. Edző: Milos Konakov
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–4. 8. p.: 15–15. 14. p.: 29–30. 18. p.: 42–38. 24. p.: 48–53. 28. p.: 53–58. 33. p.: 64–71. 37. p.: 72–81. 39. p.: 74–83
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Szombathely javára
MESTERMÉRLEG
Vedran Bosnic: – Kemény mérkőzés volt, egészen végig nagyon fizikai, de sokszor egy kézilabda-mérkőzésre hasonlított. Nagyon sajnáljuk Somogyi Ádám orrsérülését, reméljük, nem lesz különösebb probléma vele. Természetesen nincs vége a párharcnak, de ezen a mérkőzésen sajnos nem sikerült a győzelem. Most az a legfontosabb, hogy meglegyen a regeneráció, és felkészüljünk a hétfői, szombathelyi mérkőzésre.
Milos Konakov: – Jól játszottunk negyven percen át, egy végtelenül kemény mérkőzésen. Nincs vége a páros csatának, kettő–egyre vezetünk, de még egy nagyon kemény mérkőzés vár ránk hétfőn, amikor ugyancsak szeretnénk megszerezni a győzelmet. Erre fogunk készülni a következő napokban.

 

Legfrissebb hírek

Egyetlen pontot sem adtak ingyen Szombathelyen

Kosárlabda
Tegnap, 8:24

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2026.05.19. 20:05

Söprés az elődöntőben, zsinórban harmadszor is Olaj–Falco finálé lesz a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.08. 20:07

A Szolnok és a Szombathely is hazai pályán nyert a férfi kosárlabda elődöntőiben

Kosárlabda
2026.05.02. 20:05

Férfi kosár Ek: Perl Zoltán március legjobbja

Kosárlabda
2026.03.30. 12:22

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki siker Zalaegerszegen

Kosárlabda
2026.03.28. 20:10

A Falco visszavágott a Körmendnek a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.03.27. 20:40

Filipovity Márkó: Mihamarabb szeretnék beilleszkedni a Falcóba

Kosárlabda
2026.03.10. 15:29
Ezek is érdekelhetik