Laczka Miklós: Irreális elvárás, hogy folyamatosan kiemelkedőek legyünk

–  Az olaszok elleni nyolcaddöntős vereség okozott akkora törést a csapatban, ami kihatott a következő két meccsre is?  
– Nem gondolom, hogy ennyire egyszerű a kérdés. Leginkább azért jelentett fordulópontot, mert ha a csapatnak az a célja, hogy még akkor is bejusson a legjobb nyolcba, amikor nem feltétlenül esélyes erre, és egy ilyen meccsen vezet, látja maga előtt az esélyt, negatívan hat, ha végül nem jön össze. Egyik pillanatról a másikra kellett azzal is megbirkózni, hogy Ocsenás Móna, akire a pályán vezérként tekintettek a többiek mentalitása és játéka miatt, megsérült. Egyből látszódott, hogy az a sérülés súlyos, és ez megrázta a csapatot. Ez volt az a helyzet, amit elsősorban nekem kellett volna jobban kezelnem, hogy könnyebben túl tudjunk lépni rajta.

MEG KELLETT VOLNA NYERNI A HORVÁTOK ELLENI MECCSET

–  Érzékeltek-e bármit abból az alsóház kezdetekor, hogy bajban lehetnek?  
– Alapvetően igen. Láttuk a horvát csapatot, amely az előző napon tudta pihentetni a kulcsjátékosait, mert óriási különbségű vereséget szenvedett a spanyoloktól. Ott szerepelt Olivia Vukosa, a torna egyik legjobb játékosa, és a csapattársai felléptek mellé, egységesek voltak. Belőlünk sokat kivett Ocsenás kiválása, az ötödik mérkőzésünk volt, benne volt a pakliban, hogy nehéz lesz. Ezzel együtt meg kellett volna nyerni azt a meccset, hogy ne történjen meg, hogy utána a kiesés elkerüléséért a veszélyes török válogatott ellen játszunk, amely jó kosárlabdát mutatott be, jó állománya volt.

– Jogos kritika, hogy az azóta a felnőtt-világbajnokságon is bizonyító Josepovits Kingát nemigen sikerült megtalálni a labdával? A statisztikai adatok alapján ennek nehéz meghatározni az igazságtartalmát, ön mit tapasztalt?  
– Ez a felkészülés során is végig kulcskérdés volt. Próbáltunk sokat dolgozni ezen, talán azt tudnám mondani, hogy azokat a helyzeteket, amelyekben deklaráltan arra készültünk, hogy megtaláljuk őt, azok közül nem a legjobbakat vagy nem a legérthetőbbeket választottuk ki. Azoknak a szituációknak a felismerésével adódott gond, amelyekben Kingát használnunk kellett volna, ezzel az Eb nagy része alatt is problémánk volt. Nem tudtuk hozzá eljuttatni a labdát, amikor lehetséges volt, helyette olyan helyzetekben találtuk meg, amelyekkel keveset lehetett kezdeni, vagy semmit sem. És persze az ellenfél védekezésének fókusza is az ő megállításán volt

A FELJUTÁS BORZASZTÓAN NEHÉZ FELADAT

– Két éve az U20-asok is kiestek, de idén már kilencedikként végeztek az A-divízióban. El tud képzelni hasonló forgatókönyvet az U18-asoknál is?  
– Abszolút. Azt gondolom, ennek a folyamatnak a legnehezebb lépése a következő, vagyis a feljutás kiharcolása lesz. Ez a mezőny talán minden eddiginél kiegyenlítettebb, ahogy tapasztaltam az elmúlt hat évben válogatott edzőként, másodedzőként. Bőven lesznek még olyan csapatok a B-divízióban, amelyek ellen nem lesz annyira egyszerű dolgunk. Borzasztóan nehéz feladat vár a lányokra, ezt el kellett volna kerülni, de ha sikerül a feljutás, a mostani U16-os mezőnyt látva egyértelműen lehet keresnivalója az együttesnek két év múlva.

– Az NB I-es férfimezőnyben felvetődik, hogy a fiatal játékosok óriási hiányosságokkal kerülnek a felnőttcsapatokba. Szövetségi edzőként ön mit tapasztal a nőknél, előfordul, hogy nyaranta bizonyos játékosoknak alapvető technikai, taktikai mozdulatokat, elemeket kell megtanítaniuk?  
– Valóban volt az elmúlt években olyan tendencia, hogy többet kell ilyen, alapvetőnek számító elemekkel foglalkoznunk. Éppen azért is vagyok kritikus saját magammal szemben az idei csapat esetében, mert ezt jobban fel kellett volna mérnem. A játékosok tudásszintjéhez közelebb kellett volna belőni a taktikai elvárásokat, még több mankót a kezükbe adni, hogy ezeket a hiányosságokat jobban elfedjük. Ezenkívül látható, ami sokszor szóba kerül a magyar kosárlabda-válogatottak esetében, hogy fizikailag le vagyunk maradva. Ehhez hozzájárul, hogy a technikai repertoárunk sem tartozik az élmezőnybe, és az sem megy jól, hogy a játékot azon a sebességen játsszuk, amelyet a nemzetközi U18-as korosztály megkövetel. És akkor ott volt még a figurák értelmezése, a jó döntéshozatal és a sajnálatos sérülés…

NEM VÁGTÁK EGYMÁS FEJÉHEZ A SÉRELMEKET

– Elég nagy vihart kavart Vajda Anna segédedző Facebook-posztja, miszerint ilyen mélységben sohasem tapasztalt még ekkora összefogást, egymás iránti tiszteletet és egymásért küzdést. Mi képezhette ennek az alapját, csak hogy egy kicsit bemutassuk az érzelmi hátteret is?  
– Azt hiszem, a csapat egysége és az egymásért küzdése, a viselkedése sosem volt kérdéses. Mindenki mindent megpróbált megcsinálni, amit kértünk, sokat tettek egymásért a lányok, fegyelmezettek voltak, nem reklamáltak, és kifejezetten rossz testbeszédet sem láttam. Amikor elérkeztünk oda, hogy megszületett a csalódást keltő eredmény, nem kezdték el egymást okolni a játékosok, egymás fejéhez vágni a potenciális sérelmeket, ahogyan mi sem bántottuk őket, és ők sem a minket. Pontosan úgy tekintettünk az egészre, hogy ez a fajta egység és jó érzés, ami az egész nyáron megvolt, megérdemelt volna egy jóval sikeresebb szereplést. Ezek az érzések hozták elő ezt a posztot, emberileg mindannyian sokat kaptunk ettől az Eb-től, ezért fájt, hogy a feladatot nem olyan szinten végeztük el, ahogyan szerettük volna.

–  Sokáig úgy kezeltük a női utánpótlást, mint ahol minden rendben van, egyfajta ékköve a magyar kosárlabdának – számoljunk le ezzel a nézettel?  
– Az európai mezőny több korosztályban is nagyon megerősödött, évről évre változnak a viszonyok, tendenciák. Várhatóak a mieinktől kifejezetten jó eredmények, lesznek nagyon jó korosztályaink, mint az idei U16-osok, akik az ötödik helyen zárták az Eb-t, ugyanakkor vannak olyanok is, amelyeknél meg kell érteni, hogy a jelenlegi helyzetben ilyesmi nem várható el állandóan. Az általában meghatározó nemzetek, a spanyolok, a franciák, az olaszok közé be-becsúszik egy-egy szerb, szlovén, horvát vagy éppen egyre jellemzőbben belga, finn, lett csapat, amelyet nem lehet leírni. Minden tornán kiemelkedik három-négy válogatott, de onnantól a 16. helyig apróságok döntenek. Az, hogy folyamatosan kiemelkedőek legyünk, irreális elvárás, az viszont nem, hogy időről időre legyenek jobb csapataink. Nem szabad alábecsülni például az U20-asok kilencedik helyét, sőt, a tavalyi U18-as kilencedik helyet sem abban az összeállításban, mert nem könnyű érvényesülni. Ha a nyári programok során egyénileg látszik a fejlődés a játékosokon, és találunk egy-két olyan kosarast, aki hosszú távon a felnőttválogatottban köthet ki, az nagyszerű, ugyanakkor ez nem jár mindig együtt a legjobb négy közé jutással.