Már edzésbe állt a gólkirály

J. P.J. P.
2003.01.20. 20:28
Címkék
Kétheti munkán van túl a Békéscsabai Előre FC, és a csapat a napokban elsősorban az erőgyűjtéssel volt elfoglalva. Garamvölgyi Lajos vezetőedző és segítői egyelőre hazai környezetben készítik fel a futballistákat, akik  az edző elmondása szerint  minden tréningen jó profihoz méltóan, becsületesen dolgoznak.
"Tizenegy edzést tartottunk eddig, délelőttönként teremben, délután pedig a szabadban – mondta a csabaiak mestere. – Amennyiben az időjárás engedi, szeretnénk az elkövetkezendő napokban egyre több foglalkozást a szabadtéren tartani. Az eddigiekhez hasonlóan az erőgyűjtés lesz az elsődleges, de szerdán két csapatra osztva mérkőznek egymással a keret tagjai. Szeretném, ha szombatra ellenfelet is találnánk, mert bár eredetileg február elejére terveztük az első felkészülési meccset, mégis úgy látom, már most is csak hasznára válna a csapatnak egy tesztmérkőzés. Az elmúlt heti sérültek közül Bánföldi Zoltán, Tóth György, Szilveszter Ferenc, Fehér Zsolt és Bujáki József felépült, Hoffmann Richárd azonban egyelőre különmunkát végez. Keresztúri András ugyancsak külön készül, ám egyre több gyakorlatot végez ő is a keret tagjaival.”A szakember arról is beszélt, hogy az utóbbi napokban megfordult Békéscsabán néhány külföldi próbajátékos, ám őket hamar elfelejtették, mert a kezdőcsapatba és nem a bő keretbe kívánnak igazolni. Nem könnyű magyar futballista átigazolását sem tető alá hozni, ugyanis akik szóba jöhetnének, azok meglehetősen sokba kerülnek… Ennek ellenére nem kizárt, hogy a debreceniekkel meglévő jó kapcsolatot kihasználva kölcsönjátékosok érkeznek a Lokitól a lila-fehérekhez.
Legfrissebb hírek

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
19 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
31 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
38 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
45 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
59 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája