MTK - Maradhat a brazil támadó

Á. L.Á. L.
2003.01.28. 21:03
Címkék
Ôk jártak jobban – mármint Micso Szmiljanics, Valeriu Andronic és Goran Jezdimirovics. Történt, hogy az MTK Hungária Cipruson edzőtáborozó kerete kedden Magyarország felé vette volna az irányt, ám a larnacai reptéren beütött a krach! Kiderült ugyanis, hogy a ciprusi légitársaság pilótái éppen sztrájkolnak, azaz a közvetlen budapesti útnak lőttek. Gyors intézkedés után azért megoldás született. A társaság egy jordán felségjelű gépre – úti cél: Bécs – nyert bebocsátást, s néhány óra múltán minden gond és baj nélkül landolt. A három említett játékos azonban, vízum híján, nem hagyhatta el a schwechati repteret, így nem is ülhettek fel a csapattársakkal arra a buszra, amely aztán szerencsésen meg is érkezett Budapestre. Tulajdonképpen a két szerb és a moldáv futballista nyert a bolton: kihagyva a többórás zötykölődést, a kora esti órákban landolt Ferihegyen.Visszatérve a "buszos” társasághoz, egy új fiú is helyet foglalt Zavadszky Gáborék között, név szerint a Protaraszban tesztelt, a szombati, a cseh Baník Ostrava elleni edzőmeccsen gólt is lövő Venton da Silva. Mint azt Fülöp Ferenc klubigazgató elmondta, Da Silvát értékes labdarúgónak tartják, szerződtetéséről azonban még nem döntöttek. Az mindenesetre jelzésértékű, hogy a brazil csatárt Budapestre invitálta Egervári Sándor vezetőedző. Nem számíthat hasonló meghívásra az edzőtáborban megfordult két másik támadó, a bosnyák Miroszlav Dujmovics és a szerb Goran Milovanovics. Dujmoviccsal azonban még nem merült ki a "bosnyák vonal”, a klubigazgató ugyanis megjegyezte: onnan a napokban újabb próbajátékos érkezik, aki szintén csatár.
Legfrissebb hírek

Portugál–horvát rangadóra várva: a torontói Budapest Park a szabadidő-sportolók kedvelt helye

Foci vb 2026
25 perce

Elkezdődött a Spanyolország–Ausztria meccs

Foci vb 2026
28 perce

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
32 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Spanyolország–Ausztria 0–0

Foci vb 2026
40 perce

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
45 perce

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
1 órája

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
1 órája

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik