Szentes Lázár a Perugia edzéseit is megnézi

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2003.02.10. 20:37
Címkék
"Sajtóóra” – jellemezte Szentes Lázár, a közép-olaszországi Perugiában edzőtáborozó DVSC mestere azt az órarendszerű fix hatvan percet, amelyben nap mint nap az érdeklődő tollforgatók rendelkezésére áll. Higgyék el: nem könnyű "befurakodni” azok közé, akik beszélhetnek a Loki vezetőedző-jével, lévén ez idő alatt – magától értetődően – szinte állandóan foglaltat jelez a készülék. Amennyiben a próbálkozónak mégis sikerül becsusszannia a szerencsések közé, rögvest némi információ birtokába juthat a debrecenieket illetően. Igazságtalanok lennénk persze, ha elhallgatnánk: a tréner nem mizantróp, csupán elfoglalt. Mert ha éppen nem az övéi edzését dirigálja, akkor a Serie A legújabb óriásölőjének, a hét végén a Milant is elintéző (1–0) Perugiának a gyakorlását figyeli árgus szemekkel, vagy szakmai megbeszélésen vesz részt. És, apropó, Perugia–Milan! A találkozót a helyszínen tartózkodó magyar alakulat természetesen nem hagyta ki, így minden labdarúgó élő példát kapott Fabrizio Miccoliéktól, hogyan kell az utolsó másodpercig koncentrálni, a "nagyot” nem tisztelve futballozni."Jó kis meccs volt, komoly szakmai tanulsággal – összegezte a látottakat Szentes Lázár. – Igaz, minden mérkőzésből tanulhat az ember, feltéve, ha akar. A hazaiak védekezése, együttes labdaszerzése példaértékű volt, a Milan játékosai nem nagyon kerültek gólhelyzetbe. Úgy vélem, Sev-csenkóék lebecsülték Serse Cosmi alakulatát, ám a nagyképűségre rá is fáztak. Mindenesetre csütörtökön mi nem esünk hasonló hibába, ezt megígérhetem” – fűzte hozzá némi pajkossággal a hangjában Szentes.Igen, jól olvasták, az előzetesen tervezett program – ami igazából Olaszországban áll össze – máris változott. A Perugia elleni ütközet ugyanis az utolsó lett volna az edzőmérkőzések sorában, ehhez képest majdhogynem az elsővé avanzsált. Na, persze, azt már Szentes Lázár sem nézte jó szemmel, hogy az idei évben füves pályát eleddig szinte csak tv-képernyőn látó labdarúgói azonnal a legerősebb együttessel kezdjék a tesztmeccseket, így – jobb híján – egy római amatőrcsapatot varázsoltak elő a szervezők, amellyel kedden ütköznek meg a Loki játékosai. Némi ráhangolódásra szükség is lesz az Olasz Kupa elődöntősével vívandó csata előtt, amelyen esetleg a gárda kapitánya, Böőr Zoltán is pályára léphet – igaz, a középpályás egyelőre csak könnyített munkát végezhet a napi tréningeken. Csütörtökig tehát letisztult a menetrend, ám a további napok beosztása még nem végleges. Egyelőre úgy néz ki, hogy a hét végén játszik a Loki, mégpedig egy kínai alakulat ellen, a jövő héten aztán jöhet a C 1-ligás Pistoiese, majd február 20-án a másodosztályú Ternana elleni edzőmeccs.
Legfrissebb hírek

Feldhoffer Bálint törött kulcscsonttal fejezett be egy szakaszt a valenciai országúti kerékpáros körversenyen

Kerékpár
25 perce

Milánó-Cortina 2026: az első nap – infóközpont

Téli olimpia 2026
52 perce

Mindhárom csapatunkra kulcsfontosságú meccs vár a női kézi BL-ben

Kézilabda
57 perce

Kristin királynő, a női Phelps

Népsport
1 órája

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
1 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
2 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
2 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
9 órája
Ezek is érdekelhetik