Lehet, hogy még maradnak

Á. L.Á. L.
2003.02.16. 21:07
Címkék
"Háromszor negyvenöt percet szerettünk volna játszani a Tiencsin Tedával, de száztíz percnél egyszerűen többet nem lehetett kipréselni a kínaiakból  mondta Szentes Lázár, a közép-olaszországi Perugiában edzőtáborozó DVSC szakvezetője.  Igaz, ekkor már három nullára vezettünk.
Szakmailag és az eredmény szempontjából is hasznos meccset vívtunk az ázsai ország bajnokságában tavaly a tizedik helyet megszerző gárdával. Minden labdarúgómnak játéklehetőséget adhattam, így a csapatkapitány Böőr Zoltánnak is, aki végérvényesen csatlakozott társaihoz.”A Lokinál pályára lépett egy román próbajátékos, a Besztercéről érkezett Christian Turcu. A 26 éves támadó sorsáról a hét folyamán dönt Szentes Lázár. Arról a már szintén Perugiában tartózkodó elnök, Szima Gábor határoz, hogy néhány nappal meghosszabbíthatja-e a csapat az edzőtáborozást. DVSC–Tiencsin Teda (kínai) 3–0 (0–0)
Frattatodina, 200 néző.
DVSC: Tomic (Balogh J.) – Kiss Z. (Bernáth), Éger (Máté), Szekeres (Marton), Selymes (Hanák) – Dombi (Belényesi), Vincze G. (Flávio Pim), Sándor T. (Böőr), Habi (Sketiani) – Sumudica (Turcu, Kolbe), Kerekes (Andorka)
G: Sketiani (2), Kerekes
Legfrissebb hírek

Portugál–horvát rangadóra várva: a torontói Budapest Park a szabadidő-sportolók kedvelt helye

Foci vb 2026
24 perce

Elkezdődött a Spanyolország–Ausztria meccs

Foci vb 2026
28 perce

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
31 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Spanyolország–Ausztria 0–0

Foci vb 2026
40 perce

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
44 perce

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
1 órája

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
1 órája

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik