A jó vásár: Gabriel Vochin

Vágólapra másolva!
2003.02.21. 20:54
Címkék
Ha csak az előjeleken múlna&Szó se róla, az elmúlt években jó néhány élvonalbeli magyar gárda befürdött a légiósokkal. Jöttek a megváltóként várt fiúk, remek referenciákkal, szekérnyi pénzért, aztán a többségükről menet közben bebizonyosodott: ilyen-olyan (természetesen utóbb kiderülő) ok miatt jobb lett volna, ha a delikvenstől már az első látogatás alkalmával stílusosan "good bye-jal és nem "see you-val búcsúznak (ez utóbbi ugyanis viszontlátást feltételez) a klubvezetők.
Ne legyünk azért végletesen rosszindulatúak: igenis szaladgált néhány süvegelendő teljesítményt nyújtó külföldi is a magyar pályák gyepén az utóbbi időben, de számuk, sajnos, elenyésző volt az összképet tekintve.Szóval, ha csak az előjeleket veszszük figyelembe, akár igaza is lehet Bicskei Bertalannak. A Videoton mesteredzője ugyanis meglehetősen jó véleménnyel van a gárda egyik legutóbbi szerzeményéről, a román Gabriel Vochinról, akit legközelebb szombaton 13 órától a Fehérvárott megrendezésre kerülő Videoton– PMFC mérkőzésen láthatnak a szurkolók."Az eddig lejátszott edzőmérkőzéseken nyújtott teljesítménye, valamint a tréningeken mutatott munkája alapján úgy vélem, Vochin jó igazolás volt – mondta a korábbi szövetségi kapitány. – Egy FIFA-licences menedzser ajánlotta a figyelmünkbe, és mivel a terheléses vizsgálaton is átment, másfél éves szerződést kötöttünk vele. Persze, hogy valóban jó vásárt csináltunk-e, az majd csak a bajnokság során derül ki, amikor hétről hétre tétmérkőzésen lép pályára a csapatom, a védő pedig éles helyzetben bizonyíthat. Vochin többször tagja volt a román válogatott keretének, márpedig meggyőződésem, arrafelé akárki nem juthat el erre a szintre. Magas, erőteljes játékos, termete ellenére fordulékony is, habár nem szélvészgyors. Előző klubjaiban védekező középpályásként is szerepeltették, mivel kellően technikás és nagy munkabírású, én azonban egy sorral hátrébb számítok rá, mivel játékintelligenciája nagyon jól kamatozhat a védelemben.”A dicsérő szavak után álljanak itt a szikárabb tények: a 29 éves labdarúgó egyszeres román válogatottnak vallhatja magát, 188 centijéhez 85 kilós versenysúly párosul. Profikarrierje a Ceahlul Piatra Neamt gárdájánál kezdődött, majd az Universitatea Craiova, a Farul Constanta, a National Bucuresti, a Sportul Studentesc jött a sorban. 1999-ben visszatért korábbi egyesületéhez, a Craiovához, innen vezetett az út Fehérvárra. Apropó, Craiova. A nyáron már érkezett egy futballista Magyarországra a román klubtól, nevezetesen Daniel Rednic, az MTK bal oldali középpályása, aki eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mindenesetre Vochinnal kapcsolatban jó előjel lehet, hogy onnan jött, ahonnan Rednic.
Legfrissebb hírek

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
20 perce

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
40 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
42 perce

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
1 órája

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
1 órája

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
1 órája

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik