Újabb támogatás érkezhet

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.03.01. 20:50
Címkék
Nagy munkán vannak túl a Magyar Labdarúgó-szövetség alkalmazottjai: az elmúlt időszakban mintegy 14 ezer számlát kellett fénymásolniuk.
Az ok egyszerű: a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumból felkérték az MLSZ illetékeseit, hogy számoljanak el a Bozsik-programra 2002-ben átutalt 500 millió forinttal. Mint azt Köpf Károly, a GYISM sportügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta, eredetileg január 31-ig kellett volna beszámolni az elköltött pénzekről, ám a szövetség március 3-ig haladékot kapott, de végül már a hét közepén teljesítette a minisztérium kérését. Mostantól tehát a GYISM adminisztrációs kollektíváján a sor, hogy feldolgozza és értékelje, törvényes keretek között költötte-e el az állami milliókat a szakszövetség. Erre természetesen még várni kell, hiszen 14 ezer számlát nem lehet néhány nap alatt megvizsgálni. Az átvilágítás eredményétől azonban az idei támogatás nem függ, a 2003-as évben átutalandó félmilliárd forintról – legalábbis Köpf Károly szerint – már a jövő héten megkezdődhetnek a tárgyalások."Mivel az MLSZ határidőre benyújtotta a számlákat, elhárult minden akadály, hogy az idei támogatásról tárgyaljunk” – tette hozzá a helyettes államtitkár.
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó

Foci vb 2026
2 perce

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
20 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
23 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
35 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
38 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik