Renaultban és futballban a Baumgartner a partner

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.03.06. 20:22
Címkék
A Baumgartner név a sportszeretők számára eddig is jól csengett, hiszen a Formula-3000-ben versenyző Baumgartner Zsolt immár eséllyel kopogtat a Formula-1 kapuján. Az ő pályafutásának fő támogatója a Renault Baumgartner, amely a tegnapi naptól a Ferencvárossal kötött szponzori szerződéssel a magyar labdarúgásban is szerepet vállalt.
A cég másfél éven keresztül tizenhárom játékos rendelkezésére bocsát egy-egy autót, köztük két, az év autójának választott Mégane-t. Arra a kérdésre, hogy miért a labdarúgás az a terület, ahol meg kívántak jelenni, Egri István, a Renault Baumgartner kereskedelmi igazgatója elmondta: "Baumgartner Antal személyes kötődése a klubhoz régi keletű, és úgy gondoljuk, hogy a Várszegi Gábor nevével fémjelzett vezetőség, az általa képviselt új gazdálkodási, pénzügyi koncepció, illetve a Ferencváros labdarúgócsapatának médiaértéke garanciát jelent arra, hogy a csapat szponzorálásába fektetett pénz megtérül.” A szponzoráció keretében a cég logói láthatóak lesznek a stadionon belüli forgótáblákon, a külső falakon, a jegyeken és a bérleteken. A 13 biztosított gépkocsival a Renault Baumgartner ahhoz kíván hozzájárulni, hogy a játékosok csak a labdarúgásra koncentrálhassanak. A minél nagyobb kényelem érdekében az autók extrákkal, többek között klímával is felszereltek, így Tököli Attiláék a lehető legfrissebben érkezhetnek a fontos mérkőzésekre.
Legfrissebb hírek

Két magyar is bekerült a női vízilabda Eb álomcsapatába

Vízilabda
23 perce

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
28 perce

Gera Dániel: Érdekelt, hogy százezer néző előtt futballozzak

Minden más foci
53 perce

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
7 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
7 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
7 órája
Ezek is érdekelhetik