Pécs-Százhalombatta 1-1. Megtorpant a listavezető

HORVÁTH LÁSZLÓHORVÁTH LÁSZLÓ
2003.03.15. 22:58
Címkék
GÓLSZERZÔ
Horváth Gy. a 46. percben egy csel után, jobb külsővel, kilenc méterről a jobb alsó sarokba gurított (1–0). Rajnay az 55. percben hat méterről, jobbal, laposan a kapu bal oldalába helyezett (1–1)

SÁRGA LAP
Kovács B. (Márton buktatásáért) a 8., Halász (visszahúzásért) a 21., Rajnay (elgáncsolta Berdót) a 25., Kulcsár (reklamálásért) az 58., Csillag (letalpalta Horváth S-t) a 75. percben

SZÖGLETARÁNY: 9:2 (5:1)

A listavezető pécsiek hiába támadták végig az első félidőt, nem jutottak gólszerzési lehetőséghez, miközben a 34. percben óriási helyzetet hagyott ki a Százhalombatta. Az első negyvenöt percben eléggé bizonytalan volt a hazai védelem, Halász Gábor gyors lecserélése is ez bizonyította.
Gyors pécsi góllal kezdődött a második játékrész, ez felhozta az éllovast, a vendégek váratlanul mégis kiegyenlítettek. Egy-egy után hiába került nyomasztó mezőnyfölénybe a baranyai együttes, ám azt nem tudta kihasználni, pedig helyzetei akadtak szép számmal. Az egységes és szervezett százhalombattai csapat játékosai akkor már ügyesen tartották a labdát, ezzel persze az időt is ölték, hiszen a döntetlen nagyon is megfelelt nekik. A PMFC nem játszott jól, a vendégek pontszerzése megérdemelt.

MESTERMÉRLEG
Nagy Tamás:
– Csak a gólok maradtak bennünk, minden mást kiadtunk magunkból.
Gálvölgyi István: – Erre a teljesítményre büszkék lehetünk, és nem is vagyok elfogult akkor, amikor azt mondom, hogy ezt a mérkőzést megnyerhettük volna.
Legfrissebb hírek

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
13 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
29 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
45 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
47 perce

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Egyéb egyéni
52 perce

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
1 órája

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
1 órája