Megérte szabálytalankodni

J. P.J. P.
2003.03.16. 20:09
Címkék
Bár a csapatukat nem szidták különösképpen a hazai szurkolók, ám sokan csak legyintettek, amikor a 24. percben már két góllal vezetett az MTK a sereghajtó ellen a Kórház utcai stadionban.
Ám ezúttal nem temette arcát a kezei közé Garamvölgyi Lajos, a hazaiak vezetőedzője, mint tette legutóbb a Soprontól elszenvedett katasztrofális vereség alatt szinte minden bekapott gólnál. Most mintha nyugodtabban ült volna a kispadon…"Pedig ezúttal is megfordult a fejemben, hogy megint súlyos vereséget szenvedhetünk – mondta a vezetőedző. – Ám az is tény, ajándék gólokat kaptak a kék-fehérek.”A két vendéggól után néha már eljutottak az ellenfél tizenhatosáig a békéscsabaiak, de ott eleinte nem sok bajt kevertek, mígnem aztán egy szép egyéni alakítás végén Tóth György be nem talált Hajdu Attila kapujába. Ez volt a békéscsabaiak első tavaszi gólja, amelyre éppen 220 percet várt az újonc szurkolótábora. A jutalom gyér taps volt, ekkor ugyanis vélhetően még senki sem hitt a csodában. Talán egyedül a hazaiak mestere, aki úgy gondolta, a legjobbkor jött a szépítés."Ekkor úgy gondoltam, hogy pontot szerezhetünk – tette hozzá Garamvölgyi. – A félidőben az öltözőben hamar megtaláltam a hangot a játékosokkal, és láttam rajtuk, hogy ezúttal nem okozott görcsöt a két bekapott gól. Arra kértem őket, legyenek agresszívebbek, mert a gyors gondolkodású vendégeket csak akkor lehet megfogni, ha már a felezővonalnál megállítjuk őket. Amikor kivonultunk a második játékrészre, éreztem az elszántságot a fiúkon.”Nos, a csabai labdarúgók hallgattak a szakemberre, mert tény, hogy sokkal keményebben folytatták. Nem véletlen, hogy Bede Ferenc játékvezető nyolc sárga lapot osztott ki a meccsen, ebből hatot a házigazdáknak, amelyből négyet éppen a fordulás után kaptak –ráadásul jobbára a pálya középső részén szabálytalankodtak, ahogy azt Garamvölgyi kérte tőlük. Viszont az is tény, hogy a vendégek a fordulás után akaratgyengén játszottak, ráadásul figyelmetlenek voltak. Ennek ellenére még a 90. percben is úgy tűnt, megszerzi a három pontot Egervári Sándor alakulata. Ám jött a csereember Hoffmann Richárd, aki megszerezte az egyenlítő gólt…"A sárga lapokat most nem büntetném, inkább jutalmaznám – mondta Garamvölgyi. – Ezúttal minden fault hasznos volt, ám a kilencvenedik percben nagyon néztem, mennyit hosszabbít a játékvezető. Bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy ekkor is reménykedtem a pontszerzésben, de a csoda megtörtént. Békéscsabai pályafutásom során még sohasem sikerült hosszabbításban gólt lőnünk, sőt, eddig minden olyan meccsen kikaptunk, amelyiken nem mi lőttük az első gólt. Most megtört a jég, s ennek természetesen nagyon örülök. Egyelőre halkan mondom, de reménykedem, hogy hamarabb magára talál a csapat, mint az őszi hosszú nyeretlenségi sorozatunk alkalmával…”
Legfrissebb hírek

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
18 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
30 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
37 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
44 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
58 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája