Százhalombatta-Nyírség 5-3: Három pontot érő hazai hajrá

Vágólapra másolva!
2003.03.22. 21:04
Címkék

GÓLSZERZÔ
Károlyi G. a 38. percben nyolc méterről a kapu közepébe passzolt (1–0). Kádár a 43. percben 24 méterről a jobb sarokba bombázott (1–1). Bardi a 69. percben hét méterről a bal sarokba fejelt (1–2). Károlyi R. a 72. percben 18 méterről emelt a kapuba (2–2). Kovács B. a 76. percben a Károlyi Róbert buktatásáért megítélt büntetőt rúgta a jobb sarokba. (3–2). Sztanó a 81. percben Csillag bal oldali szögletét fejelte a kapuba (4–2). Bábik a 90. percben a Róza fellökéséért megítélt büntetőt a jobb sarokba lőtte (4–3). Károlyi G. 91. percben nyolc méterről a bal sarokba fejelt (5–3)
SÁRGA LAP
Gaál (megrúgta Bakót) a 25., Károlyi G. (műesésért) a 45., Károlyi R. (reklamálásért) a 65., Kovács B. (buktatta Gaált) a 68. percben
KIÁLLÍTVA
Szabó Zs. (a játékvezető megsértéséért) a 84. percben
SZÖGLETARÁNY: 7:5 (4:3)

Az első húsz percben többnyire a vendég Nyíregyháza birtokolta a labdát, de helyzetet nem tudott teremteni. A félidő közepétől feljavult a hazai csapat is, hullámzó volt a játék, mégis mindkét gól az első félidőben váratlanul esett, előbb Károlyi Gábor használta ki Németh Viktor hibáját, majd Kádár Tamás lőtt egy szép gólt. A második félidő első szakasza hullámzó játékkal telt el, sőt, amikor a vendégek megszerezték második góljukat, és ezzel a vezetést, úgy nézett ki, hogy elviszik a három pontot. Ekkor azonban óriási fordulat állt be, a rendkívül lelkesen játszó hazai csapat pillanatok alatt egyenlített, sőt a vezetést is megszerezte, és innentől kezdve nem engedte ki a kezéből a mérkőzést.

Mestermérleg
Gálvölgyi István:
– Változatos, jó iramú mérkőzésen a játék képe alapján akár nagyobb arányban is győzhettünk volna.
Kis Károly: – Kettő–egyes vezetésünk után védelmünk durva hibáit az ellenfél kihasználta.
Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
5 perce

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
11 perce

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
37 perce

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
50 perce

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
52 perce

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
1 órája

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
1 órája

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik