Edzőmérkőzések - Kimaradt csabai helyzetek

Tudósítóinktól TudósítóinktólTudósítóinktól Tudósítóinktól
Vágólapra másolva!
2003.03.29. 20:48
Címkék
Szerdán még keseregtek a békéscsabaiak, hogy nem találnak megfelelő edzőpartnert a kéthetes bajnoki szünetre, csütörtökre azonban kiderült, hogy az UT Arad várva várt szerb vendégei mégsem tudnak Romániába utazni, így aztán a csabaiak és a románok gyorsan megegyeztek egy felkészülési meccsben. A lila-fehéreknél Megyesi László, Bujáki József, Vincze Zoltán, Zseljko Gavrilovics és Lapsánszki Tamás kisebb sérüléssel bajlódik, így nem léphetett pályára az első ligás román együttes ellen.
Az első negyedóra kiegyenlített játéka után átvette az irányítást a télen több poszton megerősített aradi csapat. Az erőteljesebb vendégek mezőnyfölénybe kerültek, a félidő hajrájában sorra rúgták a szögleteket, de két ígéretes helyzetet is elrontottak. Szünet után a cserék is lehetőséget kaptak mindkét oldalon, ebben az időszakban a lila-fehérek is veszélyeztettek, majd néhány kemény összecsapás után paprikássá vált a hangulat. Dusko Grujics jól eltalált lövése után a felső lécen csattant a labda, majd Bánföldi Zoltán és Hoffmann Richárd veszélyeztette a látogatók kapuját. Küzdelmes mérkőzést vívott a két gárda, a játékon azonban érződött, hogy mindkét együttes az alsóházhoz tartozik hazája bajnokságában.,,Szerencsénk, hogy a bajnoki szünetben egy jó ellenféllel mérkőzhettünk – mondta Garamvölgyi Lajos, a csabaiak vezetőedzője. – A küzdelmes találkozón nem kaptunk gólt, ami pozitívum, viszont nem sikerült a kapuba találnunk, s ennek persze nem örülök.”A bajnoki ritmust tartva nemzetközi mérkőzést vívott szombaton a DVSC-MegaForce együttese is, amely az egykor szebb napokat látott szlovák 1. FC Kosice gárdáját fogadta. A hazaiak igencsak tartalékosan léptek pályára, hiszen Szekeres Tamás és Böőr Zoltán az A-válogatottal, Balogh János és Máté Péter pedig az olimpiai együttessel Lengyelországban tartózkodott, míg Bajzát Péter, Éger László, Sándor Tamás és Sandro Tomic játékáról sérülés miatt kellett lemondania Szentes Lázár vezetőedzőnek.A vendéglátók a találkozó nagy részében fölényben futballoztak, ám a gólokkal adósak maradtak. "A helyzeteinket megint megteremtettük, de egy kivételével ki is hagytuk őket – bosszankodott a találkozót követően Szentes Lázár. – A meccsnél talán csak a pálya talaja volt keményebb. Kissé furcsálltam, hogy a kassaiak milyen látványosan húzták az időt, ez barátságos mérkőzéseken nem szokás. Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, már csak azért is, mert a szlovákok összesen kétszer jutottak el a kapunkig, igaz, kevés lehetőségeik egyikét kihasználták.” Békéscsabai Előre FC–UT Arad (román) 0-0
Békéscsaba, 200 néző. V: Szabó II S.
BÉKÉSCSABA: Fekete (Matkó) - Schindler (Szeverényi), Grujics, Fehér (Czipó P.), Udvari (Valentényi) – Kovács N. (Brlázs), Bánföldi, Tóth Gy. (Szabó S.), Szilveszter (Futaki) – Miculescu (Hoffmann), Keresztúri (Szoboszlai)

DVSC MegaForce–1. FC Kosice (szlovák ) 1–1 (0–0)
Debrecen, 800 néző. V: Szabó J.
DVSC: Papp T. – Kiss Z. (Szabó J.), Flávio Pim, Hanák, Selymes – Dombi (Belényesi) Bernáth (Millinkhoffer), Vincze G., Sketiani – Sumudica (Andorka), Ilie (Dávid Z.)
A DVSC gólját Dávid Zoltán, a Kosice találatát Kulik szerezte.
Legfrissebb hírek

Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

Úszás
1 perce

Női vízilabda Eb-döntő: Magyarország–Hollandia

Vízilabda
4 perce

Végh Richárd ötödik a zágrábi UWW-versenyen

Birkózás
13 perce

Könnyedén megverte a Veszprém a sereghajtót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
15 perce

Dupla Tízes: tele magyar főszereplővel – ez történt a téli átigazolási időszakban

Légiósok
17 perce

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
28 perce

A görög válogatott esélyt sem adott az olaszoknak, ismét Eb-bronzérmes a vb-címvédő

Vízilabda
41 perce

Vívás: csak Pásztor Flóra főtáblás a torinói GP-viadalon

Egyéb egyéni
51 perce
Ezek is érdekelhetik