A lilák csábítanák Tóthékat

K. I.K. I.
2003.04.09. 21:58
Címkék
Némi változás várható a nyáron az Újpest keretében. Kedd délelőtt Szabó András vezetőedző arról egyeztetett a klub vezetőivel, hogy kikkel szeretnék megerősíteni az együttest, és arról is szó volt, kik távozhatnak.
Nos, annyi bizonyos, hogy a lila-fehérek senkit nem akarnak eladni, ám ez nem jelenti azt, hogy mindenki a klub játékosa marad. Bodnár István ügyvezető-igazgatóhelyettes lapunknak elmondta, hogy öt labdarúgó iránt érdeklődtek már külföldi klubok, s a kért anyagot el is küldték a kérőknek. Mindenesetre, tette hozzá a klubvezető, csak akkor engednek el meghatározó játékost, ha azt a klub helyzete –természetesen elsősorban a gazdasági ügyek tekintetében –elkerülhetetlenné teszi. Arról is tárgyalnak már, hogy kiket igazolnának, de ez természetesen(…) titok.Információink szerint azonban két ballábas labdarúgó neve már felvetődött a Megyeri úton: a Sopronban kölcsönjátékosként szereplő egykori Vasas-futballistáé, Tóth Andrásé, valamint a jelenleg Székesfehérvárott szereplő Tóth Norberté (ő egyébként tagja volt a lila-fehérek 1998-as bajnokcsapatának). Esetükben nem lenne meglepetés, ha a közeljövőben megkeresné őket a lila-fehér klub. Mindkét labdarúgó szabadon igazolható lesz a nyáron (hacsak Tóth András egyesülete, a Vasas nem támad fel a nyáron poraiból, s valamilyen jogi bravúr után nem indul el valamelyik profiosztályban), így aztán csak a játékosokkal kell egyeztetni. Közben folynak a tárgyalások azzal a három játékossal, akinek a nyáron lejár a szerződése. Simek Péter és Korolovszky Gábor már szóban egyeztetett a közös folytatásról, Posza Zsolt azonban még nem tárgyalt a vezetőkkel. Bodnár István elmondta, hogy a kapust is szeretnék megtartani, ám eddig a sérülése (a lassan gyógyuló állkapocscsonttörése) miatt nem tárgyaltak vele.
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
9 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
17 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
37 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
50 perce

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
56 perce

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája