MLSZ - Változhat a versenykiírás

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.04.10. 21:41
Címkék
Ennél jobban nem is kezdődhetett volna: a Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtöki elnökségi ülése úgy indult, hogy Bozóky Imre, a szervezet első embere előbb szót kért, majd bejelentette, az UEFA legutóbbi kongresszusán megváltoztatták az alapszabályt, aminek eredményeként a jövőben jóval nagyobb befolyása lesz a kelet-európai szövetségeknek.
A java csak ezután jött: az elnök közölte azt is, hogy 2004-ben az 55 esztendős európai szövetség egymillió svájci frankot utal át minden egyes tagszövetsége számlájára, hogy azok amatőrfutballra alkalmas, műfüves, lehetőleg palánkkal körülvett pályákat húzzassanak fel. Ha már itt tartunk, jegyezzünk le még egy hírt az UEFA-val kapcsolatban: a patinás szervezet játékvezetői bizottsága utánanézett, miként működik az MLSZ JB. Nos, a jelentésben két jelző is szerepel, a "kiváló”, illetve a "példaértékű”…Aztán jöttek a kisebb-nagyobb, rövidebb-hosszabb viták. Elsősorban a jövő évi versenykiírás osztotta meg a résztvevőket. Megtudtuk ugyanis, egyes klubok azt szeretnék, ha emelkedne a létszám, s ily módon 12-ről 16-ra jutna a magyar élvonal. Persze akadnak olyan egyesületek is, amelyek nem ragaszkodnak a bizonyára színvonalcsökkenéssel párosuló bővítéshez, inkább maradnának a tucatnyi csapatnál… Döntés ez ügyben nem született, konkrétumokkal várhatóan a két hét múlva esedékes rendkívüli tanácskozás után szolgálhatunk. Illetve annyit még: az illetékesek felkérték a klubtulajdonosokat, üljenek le egy asztalhoz, alakítsanak ki közös álláspontot, és azt terjesszék az elnökség elé.Ami viszont biztos: április 30-án, szerdán Luxemburg válogatottját a Megyeri úton fogadja a két Európa-bajnoki selejtezőt egy barátságos találkozóval összekötő magyar együttes, a mérkőzés este negyed kilenckor kezdődik. Ugyanaznap délután a Róth Antal vezette utánpótlásgárda is pályára lép, ám a fiatalok nem a hercegség ifjú tehetségeivel, hanem Csehország legjobbjaival meccselnek, jelen állás szerint Rákospalotán, a Széchenyi téri REAC-pályán.Szólnunk kell egy időpont-módosításról is: eredetileg május 3-ra volt kiírva a Dunaferr–Honvéd kiesési "rangadó”, csakhogy az elnökség április 16-ra előrehozta a bajnokit. Tette mindezt azért, mert május elején sorsdöntő Eb-selejtezők várnak a 19 éven aluli labdarúgókból összeállított, több újvárosi és kispesti játékost is felvonultató magyar válogatottra. Maradva még a Dunaferrnél: Tornyi Barnabás, a munkavégzés alól felmentett (ex)dunaújvárosi edző az MLSZ-től remél segítséget. A szakember, úgy hírlik, számíthat az elnökség támogatására, de tegyük hozzá, ügyében leghamarabb a 24-i ülésen születhet megoldás.
Legfrissebb hírek

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
30 perce

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
47 perce

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
48 perce

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
54 perce

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
1 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
1 órája

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik