Diósgyőr-Haladás 0-0: Senkinek sem jó döntetlent hozott a diósgyőri rangadó

A mérkőzésről tudósított: DOROS LÁSZLÓA mérkőzésről tudósított: DOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2003.04.12. 20:50
Címkék

SÁRGA LAP
Montvai (műesésért) a 37., Schafranek (elsodorta Bindert) a 40., Lőrinc (Dobos buktatásáért) a 44., Árki (Binder visszahúzásáért) a 63. percben

SZÖGLETARÁNY: 4:9 (0:5)
A találkozón a Magyar Labdarúgóliga fegyelmi bizottsága döntése értelmében két szektort le kellett zárni a Pápa elleni rendbontás miatt. Mindez nem okozott elhelyezési nehézséget, ugyanis igen szerény létszámú publikum volt kíváncsi a rangadóra. A DVTK nehézségeit jelezte, hogy eltiltások és sérülések miatt ifjúságiak is a kezdő tizenegyben kaptak helyet, a kispadra pedig összesen négy játékos ült le… Az egykor szebb napokat megélt két csapat mérkőzése nem hozta tűzbe a nézőket: az első félidőben például egyetlen valamire való helyzetet sem alakítottak ki a felek. A vasiak igyekeztek megtartani a labdát, enyhe mezőnyfölényre tettek szert, de nem bírtak a harcos felfogásban küzdő diósgyőri védelemmel, mindössze szögletekig jutottak. A szünet után a hazaiaknak köszönhetően megpezsdült a mérkőzés, a piros-fehérek többször is próbára tették Balogh Tamást, és veszélyesen támadtak. A vendégek érthetetlen módon nem változtattak defenzív felfogásukon, mintha megfeledkeztek volna arról a tételről, hogy a futballt gólra játsszák… Csendesen csordogáltak az események, a sok hiba és pontatlanság alaposan lerontotta az amúgy sem magas színvonalat. Mindkét csapat nehezen viselte volna a vereséget, ezért aztán az erőfeszítések jobbára arra irányultak, hogy a saját kapu biztonságát garantálják az együttesek. A lelkesen és meglehetősen szokatlan összetételben futballozó, jó néhány ifjúsági játékost is felvonultató diósgyőriek közelebb álltak a győzelemhez.

Mestermérleg
Vágó Attila: – Amit elterveztünk, azt sikerült megvalósítani, leszűkítettük a területet, nem engedtük ellenfelünket kibontakozni, és kontratámadásainkban rendre benne volt a gólveszély. Játékosaim dicséretet érdemelnek.
Glázer Róbert: – A döntetlen egyik csapatnak sem jó. Sok lehetőségünk volt, de ezeket kihagytuk. A Diósgyőr széttördelte a játékunkat, így nem tudtuk elérni a célunkat, a győzelmet.
Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
46 perce

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
2 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik