NB I B. FC Tatabánya–REAC 0–2Véber György mesteri találata

MOLNÁR JÓZSEFMOLNÁR JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2003.04.19. 23:00
Címkék

GÓLSZERZÔ
Nyerges a 37. percben a Vébertől kapott labdát küldte jobbal, nyolc méterről a kapu közepébe (0–1). Véber a 71. percben, Lukács Bálint átadását követően jobb lábbal, 16 méterről, klasszisokhoz illő mozdulattal Lipták fölött a jobb felső sarokba emelte a labdát (0–2)
SÁRGA LAP
Nyerges (dulakodásért) a 42., Tóth Z. (lerántotta Gált) az 54., Mogyorósi (megrúgta Nyergest) a 75. percben

KIÁLLÍTVA
Tóth Zoltán a 90. percben

SZÖGLETARÁNY: 9:7 (5:5)

Két visszatérőt köszönthetett a tatabányai közönség: Mészöly Géza, a REAC edzője három éve számos kellemes pillanatot élhetett át a tatabányai stadionban, Mészöly játékosa, Véber György azonban nem lopta be magát túlzottan a helyi szurkolók szívébe. A két csapat sokáig egyenlő küzdelmet vívott a pályán, az első félidőben alig-alig adódtak helyzetek. Csak Tóth Zoltán, illetve Nyerges Krisztián veszélyeztette a kapukat az egyik és a másik oldalon. A REAC vezető gólja is egy meglehetősen váratlan helyzetből született, a tatabányaiaknak bizonyítani akaró Véber György labdájával Nyergesnek már nem volt nehéz dolga. A második játékrészben jóval több helyzetet láthatott a közönség, és ez annak is volt köszönhető, hogy a Tatabánya egyenlíteni, a REAC viszont győzni szeretett volna. Véber György sokáig csak reklamált, és csapattársaival kiabált a pályán, a 71. percben azonban fantasztikus góllal jelezte, hogy ezen a mérkőzésen ő volt a mezőny legjobbja. A felívelt labdát klasszis mozdulattal szelídítette meg, majd a kifutó Lipták József fölött leheletfinoman és pontosan emelt a jobb felső sarokba. A hazaiak a továbbiakban próbálkoztak, ám sem a frissen pályára lépett Horváth Zoltán, sem Tóth Zoltán nem talált a magabiztos Bíró Szabolcs hálójába. Sőt, az utolsó percben Tóth megkapta második sárga lapját, így ő már a lefújás előtt mehetett zuhanyozni.

Mestermérleg
Török József:
– Mit mondhatnék a találkozót követően? Legyen elég annyi: gratulálok a REAC-nak…
Mészöly Géza: – Tudásbeli fölényünket a második félidőben nyújtott jó játékunkkal realizáltuk. Örömteli, hogy néhány játékosom kezd első osztályúvá válni.
Legfrissebb hírek

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
41 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
43 perce

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
1 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
1 órája

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
1 órája

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
2 órája

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik