Kiválasztották a döntősöket

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.04.29. 20:56
Címkék
Ez az igazi valóságshow: a május 6-i, a Magyar Kupa fináléja előtt, szintén a Puskás Ferenc-stadionban megrendezendő Szabad Föld-kupa döntőjének két résztvevőjét kiválasztották.
Mondhatjuk tehát: boldog szári és enesei focisták – és szegény hajdúszoboszlóiak, balatonbogláriak, magyargéciek! A kiírás értelmében a döntőt az a két, megyei osztályú gárda vívhatja, amely a legtovább állva maradt a Magyar Kupában. Nos, az említett öt alakulat jutott a legmesszebb a sorozatban, ám a Szabad Föld című hetilap (a kupa névadója és lebonyolítója) balszerencséjére mind az öten a második körben estek ki az MK-ból. A lebonyolítási rend szerint ilyen esetben elődöntőket kellett volna rendezni – erre azonban nem volt pénz.A hetilap nem tudott határozni a döntősökről, ezért az illetékesek megkeresték az MLSZ-t: kik érdemesek a végső csatára. S hogy miért ők lettek a kiválasztottak? Nos, mert a kupaharcok kezdetén az ötök közül az Enese szerepelt a legalacsonyabb ligában, és mert a Szár érte el a legjobb eredményt a felsőbb osztályú ellenféllel vívott csatában: 2–1-re kapott ki az NB II-es Sárvártól, s ez többet ért, mint a magyargéciek 1–0-s veresége az NB I B-s Fóttal szemben. A magyarázatok persze nem érdeklik a hoppon maradtakat, akik azt mondják: ha a versenykiírás szerint elődöntőket kellene rendezni, akkor nem dőlhetett volna el másként a fináléba kerülés.
Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott édesanyjától

Foci vb 2026
1 perce

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
17 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
17 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
23 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
31 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
39 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
40 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
51 perce
Ezek is érdekelhetik