Vezér Ádám itthon készül

K. K.K. K.
2003.05.21. 23:02
Címkék
Vezér Ádám hazatért három évig tartó izraeli légióskodása után: a futballista az első évben a Maccabi Tel-Avivban, majd két évet a Beitar Beer-Sevában szerepelt. A kapus nemrég érkezett meg Magyarországra, és most minden idejét a családjára fordítja. Természetesen nem arról van szó, hogy a volt kispesti játékos befejezte volna a futballt, csak új egyesület után kutat.
"Boldog vagyok, hogy újra itthon lehetek – mondta a játékos. – Két és fél hónapja nem láttam a családomat, egyedül voltam kint, úgyhogy már nagyon hiányoztak. Az edzést, persze, nem hagytam abba, hiszen formában kell maradnom, mert bármikor megkereshet egy csapat. Ugyan még semmi konkrétumot nem tudok, de mivel szabadon igazolható vagyok, reménykedem, hogy akad majd ajánlatom. Szívesen maradok itthon is, de az sem elképzelhetetlen, hogy visszamegyek Izraelbe. Ott is tart még a bajnokság, tehát van még időm.”A télen hallhattunk olyan híreket, hogy Vezér Ádám, a szintén volt honvédos Pisont Istvánnal visszatér a Bozsik-stadionba, azonban egyik játékos sem öltözött újra piros-feketébe. "Valóban arról volt szó, hogy a téli átigazoláskor Pisont Istvánnal Kispestre jöjjünk, tárgyaltunk is, de nem lett volna előnyös, ha hazatértünk: sok pénztől estünk volna el az izraeli csapatunknál. Abban reménykedem, hogy hamarosan vagy egy magyar, vagy egy külföldi együttes tagjaként beszélhetek a pályafutásomról.”
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
6 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája