Halmai Gábor a Ferencváros ajánlatát is meghallgatja

Á. L.Á. L.
2003.05.26. 21:15
Címkék
Vegyünk három színpárt: kék-fehér, piros-fehér, zöld-fehér. Írjunk melléjük négy futballcsapatot: MTK Hungária (ezt a gárdát szimbolizálná az első kombináció), Hapoel Tel-Aviv (ez az izraeli gárda színösszeállítása), SV Mattersburg, Ferencváros (az utóbbi két együttes pompázik zöld-fehérben). Végül tegyük fel a kérdést: a színek, illetve klubok közül melyiket választja Halmai Gábor?
A válogatottól elköszönt, a nemzeti együttesben korábban 57 alkalommal játszó középpályásnak jelenlegi klubjánál, a Hapoelnél lejárt a szerződése, jelentkezőkben pedig nincs hiány. A hasfalsérülését itthon kezeltető futballistát a Hapoel szeretné megtartani, ám megeshet, hogy nem az érintett által szakmailag (is) legjobbnak tartott ajánlatra mond igent."Az izraeliek biztosak benne, hogy maradok, csakhogy nekem a családom érdekeit is szem előtt kell tartanom” – mondta Halmai. – Mindenesetre megígértem, hogy visszautazom, és tárgyalunk. Addig semmiképpen sem döntök, amíg őket meg nem hallgattam.”Az osztrák élvonalba most feljutott Mattersburg családi szempontból ideális választás lenne, hiszen Nagymarton csak egy ugrás Soprontól, azaz a Halmai família letelepedhetne a hűség városában, a családfőnek pedig csak az edzésekre és a meccsekre kellene átkelnie a határon. Persze nagy meglepetést keltene, ha a burgenlandi alakulat lenne a befutó, hiszen a bajnoki címért versenyt futó MTK és FTC is bejelentkezett a 32 éves futballistáért."Eddig úgy gondoltam, ha hazatérek, csakis az MTK lehet az a klub, ahol játszom, ám most már az sem zárható ki, hogy a Ferencvárosban folytatom – tette hozzá Halmai. – Sok apróságtól függ, hogy végül melyik ajánlatra mondok igent, de a részletekről egyelőre nem akarok beszélni. Véglegesen csak június elején döntök, miután beszéltem a Hapoel vezetőivel is.”
Legfrissebb hírek

Oyarzabal duplázott, Spanyolország nagyon simán kiejtette Ausztriát a 32 között

Foci vb 2026
16 perce

Oyarzabal újabb gólt szerzett, a spanyolok 3–0-ra győztek Ausztria ellen

Foci vb 2026
18 perce

Cseh Sándor: A hajunknál fogva rángattuk ki magunkat

Vízilabda
39 perce

Számos magyar játékvezető kap lehetőséget a nemzetközi porondon a következő hetekben

Bajnokok Ligája
42 perce

Pedro Porro kettőre növelte a spanyolok előnyét

Foci vb 2026
45 perce

Oyarzabal duplázott, Pedro Porro is betalált Ausztria ellen – videók

Foci vb 2026
1 órája

Bundabotránya miatt az európai sorozatokból is kizárták a cseh Karvinát

Minden más foci
1 órája

Oyarzabal góljával vezetnek a spanyolok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik