FTC: Tököli Attila utódjára várva

2003.06.18. 20:58
Címkék
Új játékosa még nincs, újabb sérültje viszont van a bajnokságra készülő Ferencvárosnak. A felkészülés első napján Kiss György combja húzódott meg, ezért szerdán a Sportkórházban kezdte a napot.
A szakmai igazgatótól, Garami Józseftől megtudtuk, pénteken már érkezhetnek próbajátékra futballisták, és a távozó Tököli Attila helyére mindenképpen gólerős csatárt szeretne szerződtetni, ez ügyben a klub vezetősége felvette a kapcsolatot a Debrecenben futballozó román Sabin Iliével, és rajta kívül a Győrrel szerződést bontó Szanyó Károly, illetve az eddig a ZTE-t erősítő gólkirály, Kenesei Krisztián neve merült fel.Távozik viszont Halgas Tibor, akinek a hónap végén lejár a szerződése, s bár szerdán is szorgalmasan gyakorolt, a rangidős Keller József is más csapatot keres. Egyelőre bizonytalan a sorsa az eltiltás előtt álló Alekszandar Jovicsnak, de egyre valószínűbb, hogy a szerb csatárt nem marasztalja a Ferencváros. A védelem és a középpályássor is erősítésre szorul, annál is inkább, mert valószínű, hogy Dragóner Attila sem marad az Üllői úton. A válogatott védő egyelőre szabadságát tölti, s közben külföldi klubokkal tárgyal, elképzelhető, hogy hétfőn nem lesz ott a munkát elkezdő válogatott fradisták között, míg a sérült Gera Zoltán és a pihenőjét töltő Lipcsei Péter ellenben hétfőn bekapcsolódik a munkába. A jelek azt mutatják, hogy a bajnoki második hellyel jelentős anyagi károkat (egyes becslések szerint háromszázmillió forintot) elszenvedő tulajdonos (Fotex Rt.) ebben az évben kevesebbet invesztál az együttes megerősítésére – és ha új játékost szerződtet, alaposan megfontolja, hogy kire és mennyit költ.
Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: ingyenes lesz a bejutás az Alba Fehérvár mérkőzéseire

Kosárlabda
1 perce

A Benficánál úgy számolnak, hogy Mourinho nem megy a Real Madridhoz – sajtóhír

Minden más foci
1 perce

Vereséggel kezdett a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
6 perce

Erste Liga: kilenc nevezés érkezett a következő idényre

Jégkorong
8 perce

Az Atléticónál szeretnék BL-győzelemmel búcsúztatni Antoine Griezmannt

Bajnokok Ligája
53 perce

Négy pontot vontak le a Tiszakécskétől

Labdarúgó NB II
1 órája

Túl az ijesztő sérülésen – Knoester lett az idény legjobbja az Aberdeennél

Minden más foci
1 órája

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik